Paralimpia 2016: újabb magyar kvóta, ezúttal dzsúdóban

Vágólapra másolva!
2016.02.23. 17:34
Újabb kvótát szerzett a szeptemberi paralimpiára Magyarország: a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi tájékoztatása szerint a dzsúdós Burányi Flóra szabadkártyával lehet ott Rio de Janeiróban.

A 26 éves vak sportoló az 57 kilogrammosok súlycsoportjában 2013-ban bronzérmes volt az Európa-bajnokságon, emellett ifjúsági világbajnok. Burányi Flórának a tavaly februári, egri világkupaversenyen sérülés miatt nem sikerült kiharcolnia a paralimpiai indulási jogot, de – az MPB sportdiplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően – most mégis szabadkártyát kapott.

Burányi Flóra születésétől fogva nagyon gyengén látott, majd felnőttként teljesen elveszítette a látását. A látássérült dzsúdósok két kézzel fogják meg ellenfelüket, majd ezt követően a bírói jelzésre kezdődik meg a küzdelem. A vakok és látássérültek mindössze érzékelik ellenfelük mozgását, és ennek megfelelően taktikáznak.

Cselgáncsban ez a második magyar paralimpiai kvóta, korábban a 70 kilós súlycsoportban Szabó Nikolett harcolta ki a részvételi jogot.

A MPB közlése szerint Magyarországnak jelenleg 20 kvótája van a szeptember 7. és 18. között tartandó Rio de Janeiró-i paralimpiára: kajak-kenuban és kerékpársportban egy-egy, sportlövészetben és cselgáncsban kettő-kettő, asztaliteniszben hat, úszásban pedig nyolc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik