Öttusa-vb: két magyar jutott be a női döntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 21:14
A férfiak hagyományos versenyéhez hasonlóan a nőkében is két magyar jutott be a döntőbe a berlini öttusa-világbajnokságon.

Földházi Zsófia és Kovács Sarolta magabiztosan lépett tovább a selejtezőből, a harmadik csapattag, Alekszejev Tamara, valamint az egyéni induló Réti Kamilla viszont kiesett.

Három csoportban összesen nyolcvanegyen küzdöttek csütörtökön az Olimpiai Parkban kialakított helyszíneken azért, hogy a legjobb 36 közé bekerüljenek, azaz a szombati fináléban is versenyezhessenek.

Az első nyolc-nyolc hely automatikusan továbbjutást ért, további 12 öttusázó pedig a pontszáma alapján került a döntőbe.

Földházi a B-csoportban magabiztos vívással alapozta meg a napját, tíz veresége mellé 16 győzelmet gyűjtött, ezzel második volt ebben a számban. Ezt követően a medencében 2:14.38 perccel mezőnyében a harmadik legjobb időt érte el 200 méteren, így a kombinált szám előtt a második helyen állt. Ha kicsivel gyorsabban úszik – amire egyébként eddigi eredményei alapján képes – akkor a döntőben a leggyorsabb futamba kerül, így viszont nem a legjobbakkal küzdve kell jó időt tempóznia szombaton. Továbbjutását egyébként nem veszélyeztette semmi, a 4x800 métert jó iramban futotta le, lövészeteit kevés hibával, gyorsan teljesítette, így az utolsó körnek már elsőként vágott neki, végül erejét kímélve harmadikként futott a célba.

A C-csoportban Kovács és Réti úszással kezdett, előbbi 2:09.55-tel a leggyorsabb, utóbbi 2:32.56-tal a leglassúbb volt mezőnyében. A vívás 5/2 után nem ment jól Kovácsnak, sorozatban nyolc vereséget gyűjtött be, de a végére összekapta magát, s 15/11-es mérleggel zárt, ami azt jelentette, hogy az összesítésben a negyedik helyen állt két szám után. A kombinált versenyben Földházihoz hasonlóan remekül lőtt, minden sorozatánál javított pozícióján, így hiába előzte vissza a futószakaszokon időnként egy-egy riválisa, végül ő is harmadikként fejezte be a napot.

Réti 12/14-gyel fejezte be a vívást, ő 22. volt a kombinált szám előtt, amelyben jól lőtt, így egy helyet előre tudott lépni.

Alekszejev az A-csoportban versenyzett. Önmagához képest jó idővel, 2:17.51-gyel kezdett a nyitott medencében, de a vívásban volt egy nagy hullámvölgye, emiatt nehéz helyzetbe került. Az első öt asszójából hármat megnyert, utána viszont sorozatban jöttek a vereségek, s 4/11 után tudta csak megkezdeni a felzárkózást. Ez 11/15-ig sikerült, ami ebben a számban a 18., összesítésben pedig a 15. helyhez volt elég. Innen kellett volna jelentősen előrébb lépnie, hogy legyen esélye a döntőbe kerülésre, de 17. lett, pontszáma pedig végül kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.

Földházi 13:17.95, Réti 13:25.37, Kovács 13:27.89, Alekszejev pedig 13:39.39 perc alatt teljesítette a kombinált számot.

Pénteken a férfiak hagyományos versenyének döntőjét rendezik, amelyben a nőkéhez hasonlóan már olimpiai kvótákért is zajlik a küzdelem. A 36-os mezőnybe a magyar csapatból Marosi Ádám és Kasza Róbert jutott be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik