Öttusa: rengeteg a tennivaló a sportágtörténeti vb előtt

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 10:25
null
Alekszejev Tamarának most nem volt gondja a lovaglással Kaliforniában (Fotó: Földi D. Attila)
Második idei világkupaversenyén is dobogós helyezést ünnepelhetett Alekszejev Tamara, aki nem csúcsformában is remekül teljesített Los Angelesben – s legközelebb a repülőn is jobban figyel.

 

– Úgy tűnik, nagyon belejött a világkupaversenyekbe, le sem lehet lökni a dobogóról!
– Igen, remélem, ez így is marad, hiszen a következő Kecskeméten lesz – felelte kisebb betegsége miatt rekedtes hangon Alekszejev Tamara, aki egy hónappal ezelőtt, a kairói második helyezéssel kezdte a 2018-as világkupa-sorozatot, Los Angelesben pedig jött az újabb érem, egy bronz. Kiváló eredményeinek hála, vezeti is a vk-ranglistát. – A selejtező sokkal jobban sikerült, mint Egyiptomban, a döntőben az idei legjobbamat úsztam. Vívásban nem kezdtem jól, de az első harmad után már nem nagyon tudott senki megszúrni. Én nyertem meg a számot, ráadásul ugyanannyit vívtam, mint Kairóban, bízom benne, hogy ezt stabilan tudom hozni. A lovaglás előtt kicsit izgultam, mert tavaly leestem a lóról.

– Találkozott az idén is az állattal?
– Igen, láttam. De nem az ő hibája volt, hanem az enyém. Most viszont hibátlanul mentem végig a pályán. A kombinált számban aztán kijött, hogy nem vagyok csúcsformában, a futást nem bírtam úgy, ahogy szerettem volna, és a lövészetem sem volt fényes. Az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra próbáljuk a legjobb formámat időzíteni, de nem akarok kifogásokat keresni.

– Nincs is oka rá, hiszen mindkét világkupaversenyen érmet szerzett.
– Igen, ennek örülök, nagyon jó évkezdés, ami ad némi önbizalmat Kecskemét előtt, mert az a verseny mindig is a mumusom volt. Hátha most sikerül dobogóra állnom! És oda legalább repülnöm sem kell…

– Miért, mi volt a probléma a Los Angeles-i úttal?
– Ellopták a hátizsákomat, benne az összes iratommal, pénztárcámmal. Szóval a férfidöntő napján még be kellett mennünk a konzulátusra az új útlevélért.

– Hogyan történhetett?
– Én mindig az utolsók között szállok le a gépről. Landolás után most is körbenéztem, még sokan voltak az ülések között, és mivel nagyon fáradt voltam a hosszú úttól, lehunytam egy kicsit a szemem. Aztán amikor indultam volna a helyemről, nyúltam a táskámért, de nem volt ott… Szóltam a stewardessnek, hogy nincs meg, ő meg azt mondta, már üres a gép. Tettünk feljelentést, de eddig nem sok minden történt. Legközelebb biztosan jobban vigyázok.

A budapesti világbajnokság logója (Fotó: pentathlon.hu)
A budapesti világbajnokság logója (Fotó: pentathlon.hu)

A Los Angeles-i világkupaversenyen Alekszejev Tamarához hasonlóan ezüstérmet szerzett Demeter Bence, míg Szép Balázs a harmadik helyen ért célba – szereplésük már csak azért is biztató, mert Földházi Zsófia és Kasza Róbert nem indult, Kovács Sarolta és Marosi Ádám pedig rossz napot fogott ki, tehát van remény arra, hogy a folytatásban a többi élversenyzőnk is csatlakozik a mezőny elejéhez. Ez nem csak a kecskeméti világkupa miatt fontos, hiszen az idén Székesfehérváron Európa-bajnokságot, jövőre Budapesten világbajnokságot rendeznek, utóbbi ráadásul sportágtörténeti lesz, hiszen a laser run vb-t is a magyar fővárosban láthatjuk.

Bretz Gyula elnök négy-öt érmet vár a jövő évi budapesti vb-n
Bretz Gyula elnök négy-öt érmet vár a jövő évi budapesti vb-n

„Inkább kevés, mert rengeteg a tennivalónk, feszített munkatempó vár ránk – felelte Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség elnöke, amikor arról kérdeztük, sok vagy kevés a világbajnokságig hátralévő 475 nap. – Ez lesz a nyolcadik öttusa-vb Budapesten, szeretnénk, ha az egész ország szívét melengető eseményt tudnánk rendezni, amely az eredmények tekintetében is sikeres. A szervezést nehézzé teszi, hogy a hagyományos és a laser run vébére most először kerül sor egyszerre. Utóbbiban sok a korcsoport, nagy a létszám, tehát körülbelül ezer sportoló és edző szállását, szállítását, étkeztetését és versenyzését kell megoldanunk, ami nagy logisztikai kihívás.”

Azt már korábban bejelentették, hogy a Kincsem Parkban rendezik meg az eseményt, ahol az uszodán kívül minden versenyhelyszín megvan, ám mivel a nemzetközi szövetség elvárja, hogy egy helyszínen legyen az öt tusa, így az is épül. A részletekről a közeljövőben születik döntés. A terület fejlesztése már csak azért is indokolt, mert itt nyithatják meg a Nemzeti Öttusaközpontot a jövőben.

„Élversenyzőink mellett a fiatalok is beérhetnek, mind képesek a dobogós helyezések elérésére. Hogy ez milyen érem lesz, nem tudom, szoros a mezőny, nincsenek biztos győztesek. Négy-öt éremre számítok a budapesti világbajnokságon – árulta el Bretz, akitől azt is megkérdeztük, nem lett volna-e biztosabb döntés csupán a hagyományos vb-re pályázni. – Jövőre Budapest lesz Európa sportfővárosa, ezért szerettünk volna minél nagyobb eseményt Magyarországra hozni, ez a világbajnokság 2019 egyik kiemelkedő versenye lesz. Nem bántuk meg, hogy több munkával jár a rendezés.”

Az elnök hozzátette, a lovaglásra, illetve a futásból és lövészetből álló kombinált számra legalább 10 ezer szurkolót várnak a Kincsem Parkba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik