Öttusa: megterhelő az új formátumú verseny

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 16:55
null
Gallai István szerint a versenyzőknek és a versenybíróknak sincs egyszerű dolga (Fotó: Földi Imre)
Bár nem lehetett teljesen megfelelni az új szabályokból fakadó elvárásoknak, a budapesti nemzetközi fedett pályás öttusaviadal így is sok tapasztalattal szolgált a versenyzőknek és a szervezőknek egyaránt.

 

„A Testnevelési Egyetemen az öttusa a küzdősportok tanszékéhez tartozik, de ha létezne extrém sportok tanszék, ez után a verseny után biztosan ott lenne a helye, ugyanis a külső szemlélő szerint is hatalmas igénybevételt jelent a versenyzőknek” – foglalta össze véleményét a magyar sportági szövetség főtitkára a női selejtezővel múlt vasárnap elkezdődött, és a női, illetve férfi döntővel csütörtökön véget ért viadalról.

Gallai István szerint ez a versenyforma nehezebb annál, mint ahogy a kitalálói gondolták, és nemcsak a sportolókat, a versenybírókat is nagyon igénybe veszi.

„Amit a versenybírók most öt nap alatt teljesítettek, bizonyította, hogy egy brigáddal nem lehet megoldani a lebonyolítást” – mondta a főtitkár, ugyanakkor megköszönte a közreműködők komoly munkáját.

Hozzátette: az április végén-május elején sorra kerülő budapesti világkupán már könnyebb lesz mindenkinek a helyzete, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen minden versenyhelyszín közel van egymáshoz, még ha nem is egy stadionon belül. Azon a viadalon egyébként megfigyelőként jelen lesz a nemzetközi szövetség vezetősége, valamint az a munkacsoport is, amely a későbbiekben a lovaglás helyébe lépő sportágat kiválasztja majd – tette hozzá Gallai István.

„A versenybírók számára óriási kihívás az új forma, rohantak egyik helyről a másikra. Szerintem számukra is hasonlóan megerőltető a folyamatos, szinte pihenő nélküli öttusa, mint a versenyzőknek” – erősítette meg Kármán Sándor versenyigazgató. A szervezésért és lebonyolításért felelős szakember büszkén jelentette ki, hogy az öt nap alatt nem volt zavar, egy apró csúszás kivételével tartani tudták az időrendet.

Kármán Sándor megjegyezte, hogy a verseny lebonyolításához semmit sem kellett bérelniük, a szövetség eszközeivel mindent megoldottak, de erre nem sok ország lesz képes.

A hagyományos fedett pályás verseny ezúttal egyáltalán nem a szokott módon zajlott le, mivel ettől az évtől új rendszerben, csoportokban, továbbjutásos, elődöntős-döntős szisztémában és – amennyiben a feltételek adottak – kilencvenperces blokkokban zajlanak a viadalok, ahogyan majd a párizsi olimpián is.

A hazai versenyen a női selejtezőt vasárnap, a férfiakét hétfőn rendezték meg, az 51, illetve 63 fős mezőnyből 36-36 öttusázó jutott tovább. Ezután következett a körvívás, amelynek eredményét a versenyzők magukkal vitték a további szakaszokba. A 18-18 fős elődöntőket kedden és szerdán tartották, majd a B-, illetve A-döntők következtek ugyancsak 18-18 versenyző részvételével.

Mivel a versenyszámokat a BOK-csarnokban, a Nemzeti Lovardában és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában rendezték, így az egyes blokkok a későbbiekben tervezettnél hosszabb ideig tartottak.

A férfiaknál két magyar is dobogós pozícióban zárt: Marosi Ádám ezüst-, Kardos Bence bronzérmes lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik