Öttusa: az akarat diadalának tartja Eb-címét Bereczki Richárd

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 11:47
null
Megérte a sok lemondás, Bereczki Richárd mindent alárendelt annak, hogy sikeres öttusázó lehessen (Fotó: Dömötör Csaba)
Az év összes világeseményén a dobogó közelében volt Bereczki Richárd, mégsem jött ki igazán a lépés a KSI öttusázójának, bár azt lehetett sejteni, hogy fizikailag jó állapotban van, mivel a júliusi világbajnokságon elrontott rangsoroló vívása ellenére is hatodik helyen végzett. A székesfehérvári kontinensviadalon viszont végre át tudta lépni saját árnyékát, egyéniben és csapatban is a dobogó tetejére állhatott.

– Beszéljen egy kicsit a kezdetekről. Miként került a sportágba?
– Sportos családból származom, és úszás és a labdarúgás után a húgomat követve kezdtem öttusázni. Takács Gyula nevelőedzőm szerettette meg velem a sportágat és tanította meg az alapokat – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjúját a friss Európa-bajnok Bereczki Richárd. – Mindig saját akaratból mentem edzésre, nem kellett kényszeríteni, hogy felkeljek hajnali ötkor és menjek úszni reggel hatra. 2006 óta vagyok igazolt versenyző, nagyon hosszú idő telt el eddig az Európa-bajnoki címig, sok mindent megéltem már, és ez még nyilván nem a vége, bízom benne, hogy van ennél feljebb is.

– Hogy vezetett az út a kontinens trónjára?
– Senki sem mondta korábban, hogy idáig fogok jutni. Sok olyan velem egykorú versenyző vett körül, akik tehetségesebbek voltak, én sem gondoltam, hogy meg fogom váltani a világot, de azért bíztam magamban és abban, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Elég hullámzó volt eddig a karrierem, nem volt mindig kiegyensúlyozott a teljesítményem – az elmúlt két évben viszont sikerült stabilizálni a számaimat. Bennem volt már ez: azt mondanám, az Európa-bajnoki címem az akarat diadala. Nagyon vágytam a sikerre, ami most eljött, és nagyon örülök neki, mert olyan gát szakadt át bennem a selejtezős, kissé elrontott vívásom után azzal, hogy bejutottam a négy legjobb magyar közé és ezzel az elődöntőbe, ami végigkísért mind a négy napon. A győzelem hab a tortán.

– Milyen gátra gondol?
– Inkább mentálisról, mindig hiányzott valami, pedig tudtam, fizikailag képes vagyok ilyen kiugró eredményre, de nem volt meg az a plusz, ami ehhez kellett, és ez meggátolt abban, hogy kijöjjön a valódi tudásom. Boldog vagyok, amiért végre megbirkóztam ezzel a gonddal, sikerült az üvegplafont átütni. Lényegében annyival voltam jobb most az előző versenyekhez képest, hogy legyőztem önmagamat.

– Miért érezte úgy, hogy nem fogja megváltani a világot?
– Lehet, azért is mondom ezt, mert nem volt jelentősebb egyéni eredményem korábban, inkább az erős középmezőnyhöz tartoztam. Most saját magamnak bizonyítottam be, bármire képes vagyok. Megmutattam, hogy megéri hinni magamban.

– És mit gondol most, friss Európa-bajnokként?
– Az elmúlt éveket feláldoztam annak érdekében, hogy egy ilyen eredmény megszülethessen, s most úgy érzem, jól tettem. Úgy tekintek ezekre a lemondásokra, hogy megérte. Nagyon hálás vagyok azoknak – sokan vannak –, akik ott álltak mellettem a nehéz helyzetekben és segítettek továbblépni. A nagy részük ott volt most Fehérváron is, hogy drukkoljon nekem.

– Mikor van leginkább szüksége erre a támaszra?
– Egy öttusázó életében mindig vannak mentális nehézségek, akár egy napon belül is felfordulhat minden. Például úgy kel fel, hogy azt érzi, minden rendben van, aztán este úgy megy haza, hogy szinte a föld alá süllyed, és ez igaz lehet fordítva is. Ez egy óriási hullámvasút. A kitartás, az akarat és a küzdeni tudás: ezek az öttusázók ismérvei, és a hit, hogy képesek vagyunk kihozni magunkból a legjobbat.

– A versenyszámokat tekintve miben fejlődött igazán, ami segített elérni karrierje eddigi legjobb eredményét?

– Most nagyon kijött, hogy a vívással többet törődtünk az elmúlt egy hónapban, mint korábban, a technikai számokon volt a hangsúly, a lövészetemen is dolgoztunk. A munkának meg is lett az eredménye, főleg, hogy fizikailag már a vébén is úgy éreztem, rendben vagyok.

– Említette a meghozott áldozatokat…

– A mindennapi életre gondolok: nem jártam el szórakozni, amikor megtehettem volna, ezen a nyáron szabadidőm sem nagyon volt és a szeptembert is az Eb-nek rendeltem alá. Pedig szívesen fesztiváloztam volna… Most úgy érzem, rám fér egy kis pihenés. De kiemelhetem azt is, hogy két éve vegetáriánus étrendet követek, ami szintén áldozat; egyébként nincs problémám a hússal, de úgy érzem, a teljesítményemre pozitív hatással van, hogy száműztem. Mostanra teljesen megszoktam, ám eleinte ez sem volt könnyű. Eredetileg magamtól kezdtem bele a dologba, de most már dietetikusom is van, ő állítja össze az étrendemet, amit betartok és működik is.

– Ha már mentális gátról volt szó, sportpszichológus is foglalkozik önnel?
– Igen, az idén kezdtünk el dolgozni, és nagyon sok mindent sikerült fejben összerakni, ami eddig nem ment, ez nagyon pozitív változás. De ha már a stábomnál tartunk, az edzőm, Kasza Róbert mellett fontos kiemelni, hogy tavaly ősz óta rendszeresen járok gyógytornászhoz is, Berka Imre sportmasszőr pedig már úgy ismer, mint a „rossz pénzt”. Hihetetlenül hálás vagyok nekik is.

– Mit visz magával Székesfehérvárról?
– Szenzációs volt a közönség, eszméletlen volt az utolsó kör… Nem is találok rá szavakat, nehéz megfogalmazni, mit éreztem. Euforikus hangulatban futottam, mosolyogtam végig, ami sosem fordult még elő velem, tényleg nem lehetett letörölni a mosolyt az arcomról, hiába voltam fáradt. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt és szurkolt – ezt sosem fogom elfelejteni.

ÖTTUSA, EURÓPA-BAJNOKSÁG,
SZÉKESFEHÉRVÁR
Vegyes váltó
Európa-bajnok:
Kate French, Myles Pillage (Nagy-Britannia) 1360 pont
2. Alessandra Frezza, Matteo Cicinelli (Olaszország) 1352
3. Marie Oteiza, Ugo Fleurot (Franciaország) 1348

9. Réti Kamilla, Tamás József 1269

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik