Öttusa: a nőknél ketten döntősök a mieink közül a budapesti vk-n

MIHÁLYI PETRA, CZIPÓ ÁDÁMMIHÁLYI PETRA, CZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 21:07
null
Gulyás Michelle is döntős (Fotó: Magyar Öttusaszövetség)
Guzi Blanka és Gulyás Michelle járt sikerrel a budapesti öttusa világkupaverseny csütörtöki napján, utóbbi az éremesélyesek között várja a záró napot.


A szerdai női kvalifikáció esős, ítéletideje után pénteken az elődöntőben sugárzó napsütés fogadta a versenyzőket és a kilátogatókat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az öttusa világkupa-sorozat budapesti állomásán. Hét magyar várhatta a napot: Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Réti Kamilla és Erdős Rita az A-jelű elődöntőben, Barta Luca, Guzi Blanka és Tóth Dorka Sára a B-csoportban.

A csütörtöki rangsoroló vívás során mindegyik magyar lány nagyságrendileg a kvalifikációban szerzett helye szerint végzett. Az A-csoport indította a pénteki napot a bónuszvívással, ahol ajándék másodpercek nyerhetőek a laser runra (ez a futás és a lövészet kombinált száma), itt különösen nagyot az ír Sive Brassil tudott alkotni, ugyanis 7 győzelmet, azaz 14 bónusz másodpercet szerzett magának.

Gulyás Michelle elképesztő tempót ment a medencében, meg is nyerte hatfős futamát, csoportjában pedig csak az úszásban a teljes mezőnyt tönkreverő japán Ucsida Miszaki előzte meg, igaz ő több mint 4 másodperccel. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy az öttusa ezen új, villám lebonyolítása nem csak a versenyzők, de az újságírók, operatőrök és rendezők dolgát is megnehezíti, ugyanis a bónuszvívásról úszásra, illetve úszásról laser runra hatalmas tempóban kénytelen vágtázni a tömeg, hiszen a két helyszín egymástól körülbelül 300-400 méterre van egymástól.

„Stresszes a két szám közötti időszak, itt a szokásosnál messzebb van az uszoda és a másik létesítmény, úgyhogy a számok közötti pár percben sem tud leereszteni az ember” – fogalmazott Gulyás Michelle a Nemzeti Sportnak a budapesti helyszín sajátosságairól. Az Újpesti TE 21 éves versenyzője a laser runt a másodikként kezdhette, és dominálta azt, orvosi precizitással célzott, egész konkrétan 20 sikeres lövése mellett csak kettő tévesztett célt, amivel magasan a legjobb lövő volt. Végig az első és a második hely valamelyikén tudott haladni, ennek köszönhetően a futam második felében már nem volt kétséges, hogy biztos helye lesz a döntőben. „Szerencsére jól ment csütörtökön a körvívás, és a bónuszvívásnál is sikerült néhány extra másodpercet nyernem, úgyhogy ma csak a döntőbe jutás volt a cél, és az, hogy amennyire lehet, tartalékoljak a döntőre. Az öttusa új, gyorsított lebonyolításában a laser run és azon belül is a lövés az, ami igazán megszórja a mezőnyt. Elégedett vagyok a lövő teljesítményemmel mert így az utolsó négyszázon nem kellett komoly tempót mennem.”

Az A-csoport többi hazai versenyzőjének nem sikerült a szombati fináléba kvalifikálnia magát, Erdős Rita a 13., Simon Sarolta 15., Réti Kamilla a 16. helyen zárta elődöntős csoportját.

A B-csoportban a futás-lövészet kombinált szám előtt Guzi Blanka állt a legjobban a mieink közül és ezt sikerült is tartania a laser run során, ahol a negyedik legjobb időt futotta, ezzel összesítésben az ötödik helyen zárta a csoportját, biztos döntősként. Barta Luca, aki a csütörtöki körvívás alapján a csoport ötödik helyéről várta a pénteki napot, a 12. időt produkálta úszásban, és bár a záró versenyszámmal feljött a 9. helyre, ezzel azonban összesítésben így is lemaradt a döntőről, mivel az A-csoport annyival erősebb volt, hogy onnan négy szerencsés vesztes jutott a fináléba, míg a másikból egy sem. Tóth Dorka Sára a laser runban remekelt, a hatodik legjobb idővel ért célba, de gyengébb vívó és úszóteljesítménye miatt ez a 18 fős csoportban a 15. helyre volt elég.

„Óriási kő gördült le a szívemről, hatalmas eredmény nekem, hogy ott lehetek a döntőben. Egyáltalán nem volt elvárás ez, és emiatt szombaton tulajdonképpen tét nélkül, de hatalmas motivációval tudok versenyezni, elsősorban élvezni szeretném és sok-sok tapasztalatot gyűjteni” – nyilatkozta Guzi Blanka a nap végén.

Kállai Ákos női szövetségi kapitány értékelésében arról beszélt: bár a kairói világkupaversenyhez hasonlóan a két döntős női versenyző megvan, azért van benne egy kis csalódottság amiatt, hogy ez a szám nem lett magasabb, de hozzátette azt is, azért helyén kell kezelni a dolgokat.

„Simon Sarolta, aki Egyiptomban döntős volt, az országos bajnokságot betegség miatt kihagyta – bár talán már formába kellett volna lendülnie azóta, a visszatérésének ritmusa mégsem volt a legideálisabb. Láttam emellett pozitívumokat is, például Gulyás Michelle stabilan hozza a döntőt immár második nemzetközi versenyén az idei szezonban, és mellette Guzi Blanka is finalista, akinek Kairóban ez még nem jött össze – mondta el a szakember. – Bíztam azért abban, hogy Réti Kamilla és Erdős Rita is odaérhet, de ők ezúttal elvéreztek a vívóteremben. Erdős még nagyon fiatal, reméljük ezeket a tapasztalatokat később kamatoztatni tudja, Réti pedig tud vívni, neki mentálisan kell javulnia.”

Szombaton délelőtt a férfiak döntőjében hét, délután a nőknél két magyarnak szurkolhatunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik