Orosz–ukrán háború: a magyar sport is csatlakozik a Híd Kárpátaljáért Mozgalomhoz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 20:22
null
Többek között az akcióban részt vevő sportszervezetek képviselői egy január végi egyeztetésen (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar sport meghatározó szervezetei összefogtak, és közösen nyilvánították ki részvételüket a Híd Kárpátaljáért Programban, amelyhez várják további tagok, sportolók, edzők, szurkolók csatlakozását – az erről szóló felhívást a Magyar Sportújságírók Szövetsége juttatta el lapunkhoz.

Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajnában, ahol hadiállapotot vezettek be.

A magyar sport meghatározó szervezetei összefogtak Kárpátalja megsegítéséért, a közös felhívásukat az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül olvashatják.

„Tisztelt Sportbarátaink!

A magyar sport meghatározó szervezeteinek vezetőiként közösen azt valljuk, hogy a minden jóakaratú embert megdöbbentő ukrajnai háborús helyzetben nekünk is telességünk segítséget nyújtani, ezért csatlakoztunk az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról a háború elől menekülőket segítő Híd Kárpátaljáért Programhoz” – áll a lapunkhoz eljuttatott felhívásban.

„Arra kérjük a magyar sportszervezetek tagjait, a sportolókat, az edzőket, más sportszakembereket, a magyar sport lelkes szurkolóit, hogy csatlakozzanak az adománygyűjtéshez, vegyenek részt a közös összefogásban a háború elöl menekülők és annak következményeitől szenvedők segítése érdekében. Kérjük a sportszervezetek vezetőit, hogy a Híd Kárpátaljáért Programban való részvétel lehetőségeiről és részleteiről tájékoztassák a sportolókat, az edzőket, más szakembereket, a sportszervezetek munkatársait, és természetesen a szurkolókat is.

A segítségnyújtó akcióhoz háromféleképpen is lehet csatlakozni:

A 1357-es telefonszámon elérhető „Híd Kárpátaljáért” adománygyűjtő vonalra érkező minden hívás 500 forint támogatást jelent.

Pénzbeli felajánlások a Nemzeti Összefogás számlaszámára juttathatóak el:

11711711-22222222

Tartósélelmiszer segélycsomagokat a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt irodáiba országszerte várják.

Segítsünk minél többen!” – zárul a felhívás.

Gyulay Zsolt
elnök, Magyar Olimpiai Bizottság

Szabó László
elnök, Magyar Paralimpiai Bizottság

dr. Deutsch Tamás
elnök, Sportegyesületek Országos Szövetsége

Dr. Mészáros János
elnök, Nemzeti Versenysport Szövetség

Balogh Gábor
Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

Sterbenz Tamás
rektor, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Dr. Soós Ágnes
főigazgató , Országos Sportegészségügyi Intézet

Szöllősi György
elnök, Magyar Sportújságírók Szövetsége

Molnár Zoltán
elnök, Magyar Edzők Társasága

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik