Olimpia 2036: Indonézia kitart rendezési szándéka mellett

Vágólapra másolva!
2022.11.16. 15:25
null
Illusztráció: AFP
Az indonéz államfő megerősítette, hogy országa szeretné megrendezni a 2036-os nyári olimpiát, amelyet az új, épülő fővárosban, Nusantarában bonyolítanának le.

Joko Widodo erről a legfejlettebb országokat tömörítő G20-ak indonéziai csúcstalálkozóján beszélt a Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen.

Widodo 2019-ben jelentette be, hogy elköltözteti a fővárost Jakartából, Jáva szigetéről Borneó szigetére, s az eredeti tervek úgy szóltak, hogy 2024-re meg is születik az új metropolisz, Nusantara. A célra mintegy 32 milliárd dollárt különítettek el, azonban a koronavírus-járvány miatt a projektet felfüggesztették, s a folytatás két év múlva várható.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke augusztus végén azt mondta, hogy már több mint tíz ország jelentkezett a 2036-os nyári ötkarikás játékok rendezésére, de nem nevezte meg azokat. A nemzetközi médiában megjelent felsorolásban Indonézián kívül Egyiptom, India, Katar, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Törökország és Magyarország szerepel az érdeklődők között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik