Olimpia 2024: megkezdődött Párizsban a falu építése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 19:09
Megkezdődött a 2024-es párizsi olimpiára érkező sportolók fogadására tervezett olimpiai falu építése Párizstól északra, Franciaország legszegényebb megyéjében, Seine-Saint-Denis-ben hétfőn.

A várhatóan három évig tartó építkezés során egy 51 hektáros területen csaknem 15 ezer sportoló és delegált elhelyezésére alkalmas falut alakítanak ki, amelyet a 2024-es olimpia után egy 3 ezer lakásos lakónegyeddé kíván átalakítani a kormány.

Edouard Philippe francia miniszterelnök már a 6,8 milliárd eurós költségvetésű (ebből másfélmilliárd euró közpénz) olimpia örökségét méltatta, kiemelve azt, hogy a megye és a helyi lakosság érdekeit fogja szolgálni a sportesemény.

„Ha azt szeretnék, hogy sikeres legyen, az kell, hogy a szervezés, a finanszírozás, a mozgósítás ne tűnjön el, amikor kialszik az olimpiai láng. Tartóssá kell tenni” – hangsúlyozta a kormányfő.

Öt évvel a rendezvény előtt helyi szinten egyre több a tiltakozás az olimpiai falu megépítése ellen, amelyhez egy több mint húsz vállalkozásnak, három iskolának, egy hotelnek, egy diákszállónak és külföldi vendégmunkások szállóinak helyet biztosító ipari területet kell elbontani.

„Negyven éve élünk itt, és nincs több hely számunkra, ez felháborító” – mondta a francia hírügynökségnek Boubacar Diallo, a munkásszálló képviselője, amelynek lakói „méltó elhelyezésért küzdenek”.

A kormány két új munkásszálló megépítését ígéri 2022-ig, de a lakók egyelőre nem hajlandók átköltözni arra az átmeneti szálláshelyre, amelyet az építkezésekkel megbízott állami cég ajánlott fel. Az olimpiai falu tőszomszédságában található Saint-Denis város lakói pedig elsősorban az olimpiai falu, valamint a telepen tervezett sportuszoda és Párizs környékének legnagyobb pályaudvara építésének zajától tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik