Olimpia 2024: a NOB-elnök szerint Róma jó alapokkal bír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.16. 18:19
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke „nagyon erős pályázatnak” tartja Róma kandidálását a 2024-es ötkarikás játékokra.    

„Olaszország jelentős olimpiai nemzet, tele sikeres sportolókkal és nagyszerű sportvezetőkkel, Róma pedig 1960-ban már rendezett egy felejthetetlen olimpiát” – nyilatkozta kedden az Ansa hírügynökségnek a német NOB-elnök.

Bach szerint az olasz főváros bővelkedik sportlétesítményekben, infrastruktúrában és történelmi emlékekben, amelyek az egész világon ismertek. A sportvezető hozzátette, mindezek erős alapot teremtenek egy gazdaságos és fenntartható olimpia rendezéséhez, amelyet a NOB a múlt héten elfogadott Agenda 2020 elnevezésű reformprogramjában foglaltaknak megfelelően támogat.

Az olaszok megfontolják annak a lehetőségét, hogy bizonyos sportágak versenyeit más városokban és területeken, így Firenzében, Nápolyban vagy Szardínián bonyolítsák le, de helyi sajtóértesülések szerint akár még a Vatikán is otthont adhat néhány eseménynek.

A 2024-es olimpia házigazdájáról 2017 nyarán, a perui Limában dönt a NOB.

Németországban Berlin és Hamburg, az Egyesült Államokban Boston, Los Angeles, San Francisco és Washington vív belharcot a jelöltségért, de Párizs és Isztambul, valamint Doha és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik.

A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-án tartja rendkívüli közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy Budapest pályázzon-e a rendezésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik