Olimpia 2020: vusura cserélik a magyar sikersportágat?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.30. 14:11
null
A vusu az öttusa alternatívája lehet az olimpiai programban (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete februári ülésén előterjeszti, melyik sportág kerüljön ki a 2020-as játékok programjából, májusban pedig megnevez egyet, amelyet felvételre javasol a közgyűlésnek.

 

A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső, ugyanakkor az a sportág, amelyiket a végrehajtó bizottság a február 12-13-i lausanne-i ülésén kiválaszt, automatikusan csatlakozik a hét jelentkezőhöz, amely közül egy kerülhet be a 2020-as programba a testület május végi, szentpétervári javaslata alapján.

A hét pályázó a vusu – az ősi kínai harcművészet – sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő baseball és softball, amely immár közösen próbálkozik a visszajutással.

A brit hírügynökség értesülése szerint több sportág helyzete bizonytalan, leggyakrabban az öttusát és a tekvondót említik.

Utóbbit, a koreai küzdősportot sokan a japán karate egyik kevésbé népszerű alternatívájának tartják, míg az öttusával kapcsolatban korábban – amikor mint lehetséges kiejtendő sportág képbe került – azt hozták fel, hogy világviszonylatban kevesen űzik, és meglehetősen összetett, nehezen követhető.

A hazai sikersportok közé tartozó öttusa eddig sikeresen lobbizott. A versenyeket jó ideje már egyetlen nap alatt bonyolítják le, a legutóbbi ötkarikás programrevízió óta pedig megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám, sőt újabb terv is körvonalazódott: a 2016-os játékokon egy helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy székből végig lehetne követni.

„Mi öttusaberkekben abban a hitben vagyunk, hogy nyugodtak lehetünk a sportág olimpiai jövőjét illetően, de persze semmit sem lehet biztosra venni – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Nyilvánvalóan több sportágat említenek a veszélyeztetettek körében, ezek egyike csak az öttusa, részben azért, mert sokan nem tudják, milyen a beágyazottsága. Mihozzánk egyébként nem jutottak el olyan hírek, amelyek miatt aggódnunk kellene.”

Megszólalt a témában Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke is, aki közölte, hogy nem akar vitába bonyolódni az öttusa olimpiai jövőjével kapcsolatban, a szövetség vezérkara csak a saját sportágára összpontosít.

„Modernizáltuk az öttusát, előálltunk számos újítással, így például a londoni olimpián a lézerpisztolyos lövészettel” – mondta.

A német sportvezető utalt arra, hogy az öttusát a modernkori játékok atyja, Pierre de Coubertin alkotta meg, de a fejlesztések nyomán ma is van létjogosultsága.

„Bizalommal tekintünk a jövőbe. Úgy véljük, a NOB annak alapján fog dönteni, amit elértünk. Mi nemcsak beszélünk, teljesítünk is” – tette hozzá.

A NOB végrehajtó bizottságának álláspontjáról a közgyűlés szeptemberben Buenos Airesben szavaz. Akkor és ott jelölik ki a hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik