Oktatás: Budapesten lesz a FISU 2020-as hallgatói fóruma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.05. 14:34
Két év múlva Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) hallgatói fórumát.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hétfői tájékoztatása szerint a MEFS és Testnevelési Egyetem a MozduljRá! program keretében közösen nyerte el a rendezési jogot.

A kétévente sorra kerülő esemény a 174 tagországot tömörítő FISU második legnagyobb rendezvénye az Universiade mögött. A megújuló Testnevelési Egyetemen a fiataloknak és fiatalokról szóló találkozón a FISU 70-80 tagországából érkező mintegy 400 résztvevő egyezteti elképzeléseit az egyetemi sport jövőjéről, a felmerülő problémákról. A résztvevők a tapasztalatcserék során követendő példákat és jó gyakorlatokat is megismernek majd, köztük a magyar „Diákváros Koncepciót” is.

„A Testnevelési Egyetem szakmailag a világ élvonalába tartozik, így nagy öröm számunkra, hogy megrendezhetjük a világ egyik legnagyobb sportszakmai konferenciáját – mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora. – Külön megjegyzem, hogy a FISU Fórumon fontos cél a fiatal szakemberek közötti kapcsolatok erősítése, szakmai tudásuk fejlesztése, amely a TE egyik legfontosabb feladata. 2020-ra az Egyetemünk infrastruktúrájában is megújul, így méltó módon fogadhatjuk majd mintegy 80 ország delegáltjait.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik