Női sakk ob: Papp Petra először lett országos bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.12. 17:06
Papp Petra nyerte a női sakkozók Kisvárdán rendezett országos bajnokságát. Az újoncokkal teletűzdelt, tíz résztvevős, körmérkőzéses 60. ob szerdán délután ért véget.

A sakkolimpián is indult szegedi Papp Petrának a záró körben a döntetlen is elég lett volna első felnőtt bajnoki címének elhódításához, de világossal sem tudott legalább remit elérni. Közben ugyanakkor a korábbi kétszeres bajnok Gara Tícia is csak fél pontot szerzett, így végül mégis Papp „ölébe hullott” a végső győzelem.

„A verseny előtt nem gondoltam a bajnoki cím elhódítására, a maximumot próbáltam meg kihozni magamból, ami nagyjából sikerült” – nyilatkozta a 19 éves új bajnok, aki elmondta, hogy az ob előtt egy oroszországi tornán vett részt, amely kevésbé jól sikerült a számára, de abból a szempontból mégis hasznos volt, hogy rájött a hiányosságaira, amelyeket pótolt.

„Egy orosz nagymester, Szergej Grigorianc és Hazai László segítette a felkészülésemet. Otthon, Szegeden fizikálisan is belehúztam, és így itt jól bírtam a hosszú partikat, az ötödik-hatodik órában sem fáradtam el” – tette hozzá.

Papp Petra azt is elárulta, hogy bővítette a repertoárját, több olyan megnyitást is megjátszott, amelyet azelőtt nem, s ezzel kicsit meg is lepte az ellenfeleit.

NŐI SAKK OB
Az ob végeredménye (a hazai szövetség honlapja alapján)
1. Papp Petra 6.5 pont
2. Gara Tícia 6
3. Dudás Eszter 6
4. Schneider Veronika 5
5. Rudolf Anna 5
6. Erdős Boglárka 4.5
7. Varga Klára 4
8. Juhász Barbara 3.5
9. Göcző Melinda 3
10. Ruszin Anna 1.5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik