NOB: Teljesítettem a kötelességemet - Rogge

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 11:55
Pozitív mérleget vont 12 éves elnöki periódusáról Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) leköszönő elnöke.

„Teljesítettem a kötelességemet” – jelentette ki a 71 éves belga sportdiplomata utolsó előtti sajtótájékoztatóján, a NOB végrehajtó bizottságának Buenos Aires-i ülése után.

Rogge azt mondta, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy elnöksége alatt hat olimpia és két ifjúsági olimpia lebonyolítását kísérhette figyelemmel.

„Ez a jutalom a munkámért” – tette hozzá. A dopping elleni harcról is elmondta a véleményét:

„Ma sokkal nehezebb doppingolni, mint tíz évvel ezelőtt” – vélekedett.

Távozásáról pedig így fogalmazott: „Érzelmileg biztosan megérint, hogy nem én fogom irányítani a NOB-ot. De nem a múltba akarok nézni, hanem a jövőbe tekinteni" - mondta Rogge, aki a következő években várhatóan mint tiszteletbeli tag látogatja majd a NOB üléseit.

Rogge szerint utódjának ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembe néznie, mint neki:

„Fontos a játékok minősége, a NOB anyagi helyzete, a csalások, a dopping elleni harc. A feladatok nem nagyon változtak” – mondta.

A NOB egy hétig tartó 125. ülésén az elnökválasztásra jövő kedden kerül sor, a tisztségre hatan pályáznak. Szombaton a 2020-as olimpia helyszínéről döntenek a NOB-tagok, vasárnap pedig arról, hogy a birkózás, a fallabda vagy a baseball/softball kerüljön-e be a 2020-as programba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik