NOB: Rogge szerint Dél-Afrikában a vb után olimpia is lehetne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.07. 07:20
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a Dél-afrikai Köztársaság „nagyon jó" nyári játékokat tudna rendezni, s az ország esetleges pályázata jó eséllyel indulna, a kontinensen ugyanis eddig még nem volt ötkarikás esemény.

A sportvezető úgy fogalmazott, Dél-Afrika már többször bizonyította, hogy remek házigazdája az ilyen rendezvényeknek, de hozzátette: „a NOB a benyújtott pályázat, és nem a térképen való elhelyezkedés alapján dönt a helyszínről."

Rogge ugyanakkor elmondta, ha két kandidáló ország közül nehezen tudnak dönteni, akkor azt a régiót támogatják szívesebben, amely még nem rendezett olimpiát.

A sikeresen zárult nyári labdarúgó-világbajnokság után a Dél-afrikai Köztársaság bejelentette, hogy pályázik a 2020-as nyári játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik