NOB: az AIBA vezetője is harcba száll az elnökségért

Vágólapra másolva!
2013.05.23. 11:58
Vu Csing-kuo, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) elnöke bejelentette, hogy indul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökválasztásán.

A tajvani sportvezető már az AIBA legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésén jelezte, hogy amennyiben a szövetség támogatja, megméreti magát a Jacques Rogge utódlásáért induló versenyben.

A 66 éves, építészmérnök végzettségű Vu – aki 2006 óta vezeti az AIBA-t, s tavaly a NOB végrehajtó bizottságába is beválasztották – csütörtökön Tajpejben közölte hivatalosan is, hogy ott lesz a jelöltek között a szeptember 10-i választáson.

Korábban hárman jelezték kandidálásukat: Thomas Bach, a NOB alelnöke, Ng Ser Miang, Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, aki szintén a NOB alelnöke, illetve a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője jelentkezett be a posztért.

A NOB 125. közgyűlése szeptember 10-én, Buenos Airesben dönt arról, hogy ki lesz Jacques Rogge utóda, s a NOB kilencedik vezetője. A svájci elnök 12 év után távozik a szervezet éléről.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik