Nemzet Sportolója: hat igen kell a döntéshez

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 09:24
Akár már február közepén új tagot javasolhatnak a Nemzet Sportolói a Varga János halálával megüresedő helyre.



Tizenegy tagból áll jelenleg a Nemzet Sportolóit tömörítő grémium, a Varga János halála miatt megüresedett 12. hely sem marad sokáig betöltetlen, hamarosan döntenek a korábbi klasszisok: a szavazás napját Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár jelöli ki, s ő hívja össze a tagokat is – ennek március első napjáig meg kell történnie, a vonatkozó rendelkezés ugyanis rögzíti, hogy az elhunyt sportoló halálát követő hatvan napon belül meg kell tenni a javaslatot az új tag személyére.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki legyen a Nemzet Sportolója?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Kedden temettük el Varga Jánost, így értelemszerűen még nemigen került szóba a lehetséges utód – nyilatkozta lapunknak Schmitt Pál, olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja. – Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár tíz-tizenkét nap múlva hívja össze a tagokat. Udvariatlanság lenne a részemről, ha neveket sorolnék, mert félő, hogy valakit kihagynék a felsorolásból: erős és méltó a lista, amelyből választhatunk. A kritériumok szerint hatvan év feletti, kiemelkedő sporteredményt elérő, és életművében a magyar sportot szolgáló személyt kell választanunk tizenkettedik tagnak. Remélem, ezúttal is jól döntünk, akárcsak eddig, hiszen még senki sem vitatta a döntéseinket. Sem írott, sem íratlan szabály, de még csak szokásjog sincs arra vonatkozóan, hogy az elhunyt tag után ugyanabból a sportágból javasoljunk valakit a címre. Nagy fel­adat vár ismét ránk, rendkívüli gesztus volt a döntéshozóktól, hogy ezt a feladatot ránk bízták és bízzák. A Nemzet Sportolójának lenni egy életmű elismerését jelenti, s ennek nemcsak erkölcsi, hanem anyagi vonzata is van. Kevés embernek adatik meg, hogy ennek a társaságnak a tagja legyen, tényleg megtiszteltetés ide tartozni.”

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A javaslattétel és választás menete a következő: a tagok egyesével tehetnek javaslatot, kit tartanak érdemesnek arra, hogy a Nemzet Sportolója legyen. Egy ember több javaslattal is élhet. Az összesítés után már csak a listán szereplőkre lehet szavazni, és minden egykori kiválóság csak egy személyt jelölhet. A szavazás addig tart, amíg valaki meg nem szerzi a szavazatok több mint ötven százalékát, vagyis hat igent – aki a legkevesebb szavazatot kapja, mindig lekerül a listáról.

Amikor valaki megszerzi a szavazatok több mint ötven százalékát, a sportért felelős államtitkár ellenőrzi, az illető megfelel-e a jogszabályi kritériumoknak – és amikor a kormány elfogadja a javaslatot, hivatalossá válik, ki lesz a Nemzet Sportolója.

A jelenlegi Nemzet Sportolói
Balczó András (öttusa), Faragó Tamás (vízilabda), Hammerl László (sportlövészet), Ivánkay Mária (para-asztalitenisz), Jónyer István (asztalitenisz), Kamuti Jenő (vívás), Keleti Ágnes (torna), Magyar Zoltán (torna), Portisch Lajos (sakk), Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás)


NS-VÉLEMÉNY – DEÁK ZSIGMOND
Minden tiszteletem Schmitt Pálé, de ha van igazán rátermett másik jelölt, akkor a szokásjog és logika amellett szól, hogy ugyanabból a sportágból kerüljön ki az új Nemzet Sportolója, mint amelyikből az örökre eltávozó régi. A birkózás a magyar olimpiai ranglista élcsoportjában van, Varga Jánost méltón követheti a tavalyi Prima Primissima-díjas Hegedüs Csaba, elég csak mellékelt kis táblázatunkat megnézni, amely versenyzői, edzői, sportvezetői eredményeit tartalmazza. Talán nem lövünk mellé, ha a 74 éves Tuskirályt véljük a legesélyesebb jelöltnek.
NS-VÉLEMÉNY – KOVÁCS ERIKA
Fájó és felemelő minden egyes találkozás: a Nemzet Sportolói ritkán vannak mind együtt, illetve mindannyian szinte sohasem. Rendre tizenegyen gyűlnek össze, s a viszontlátás örömteli perceibe szomorú pillanatok is vegyülnek, hiszen ilyenkor mindig búcsúznak is valakitől. Hogy aztán köszöntsenek egy korábbi klasszist a soraikban. A feladat nemes, ám nehéz is, hiszen szerencsére sok-sok kiváló sportolót adott Magyarország a hazai és egyetemes sport­életnek – nem nehéz megjósolni, hogy néhány esztendő múlva a döntés csak még nehezebbé válik, merthogy a 60 éves korhatárt elérik a szöuli és a barcelonai olimpia (arany)érmesei. Persze közülük már jelenleg is vannak olyanok, akik érdemesek lennének a tagságra, elég csak a vívó Szabó Bencét és az öttusázó Mizsér Attilát említeni. Noha nincs szabály arra vonatkozóan, hogy egy sportágból hányan lehetnek a testület tagjai, előbbi esélyeit némiképp talán csökkenti, hogy a vívás a legeredményesebb ötkarikás sportágunk (jelenleg hárman is képviselik a sportágat) – minden bizonnyal ezért is maradt (eddig) „körön kívül” Sákovicsné Dömölky Lídia és Pézsa Tibor is. Határozzanak bárhogy is a Nemzeti Sportolói néhány nap, néhány hét múlva, döntésüket senki sem fogja megkérdőjelezni. És nem csak azért, mert ezt diktálja a tisztelet és az illem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik