Műúszás: nagy a tét a hazai világkupán

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 17:10
null
Gács Boglárka és Farkas Linda a vízben (Fotó: Magyar Szinkronúszó-szövetség)
A következő versenyek eredményét is befolyásolhatja, hogyan fogadják a bírók a párosaink gyakorlatait a hétvégi budapesti műúszó világkupaversenyen.

 

Hétvégén Budapesten rendezik meg a műúszók idei világkupa-sorozatának első „rendes” versenyét; a virtuális megméretések után tíz ország versenyzői ugranak „élőben” medencébe a Duna Arénában. A buborékviadalon a sportág valamennyi versenyszámában megmérethetik magukat a résztvevők – a mieink egyéni szabad programban, páros rövid és szabad programban, csapat rövid és szabad programban, valamint kombinációs kűrben versenyeznek – a csapatszámokban a magyar válogatott egyedüli induló.

„Manapság számolni kell azzal, hogy a covid miatt változik a csapat összeállítása, ami ezúttal sajnos meg is történt. Miután a válogatott egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje, a tizenkét tagú együttesünk tizenegyre csökkent, és a kombinációs kűrben cserélni kellett. A negatív teszteredménnyel rendelkező lányok ugyanakkor jó állapotban és motiváltan várják a világkupát – adott helyzetjelentést a szombaton rajtoló viadal előtt Árkovics Petra szövetségi kapitány. – Nagyon sűrű a világkupa programja, nagy terhelés vár a lányokra. A két párosunk tagjainak öt kűrt kell teljesíteniük a két nap során, ami hatalmas mozgásmennyiséggel jár, több mint ezerhatszáz mozdulatot kell tökéletesen kivitelezniük.”

A Gács Boglárka, Farkas Linda (BHSE) és a Hungler Szabina, Apáthy Anna (Aqua SE, BHSE) kettős számára ráadásul dupla tétje van a vk-viadalnak. Egyfelől nagyon nem mindegy, milyen pontszámmal lép ki a nemzetközi színtérre a két duó, pontozásos sportágról lévén szó, vélhetően a folytatásban is hasonlóan „árazzák be” a produkcióikat. Márpedig rendkívül fontos a jó belépő, valamelyik kettősünkre ugyanis olimpiai pótkvalifikációs viadal vár – a döntést, hogy melyikük vívhat meg a kvótáért, a hétvégi teljesítmény is befolyásolhatja.

„Nem könnyű úgy készülni, hogy folyamatosan nehézségekbe ütközünk – utalt arra a kapitány, hogy egy héten belül először újra elhalasztották a műúszók márciusról május elejére áthelyezett tokiói olimpiai pótkvalifikációs versenyét, majd arról érkeztek hírek, hogy mégiscsak megtarthatják május 1. és 4. között a kvótaszerző viadalt. – A versenyzők nem csak fizikailag, de lelkileg is megedződtek az elmúlt egy évben; igyekszünk a feladatunkra koncentrálni. Most arra összpontosítunk, hogy a párosok első versenyszáma, a szombati rövid program jól sikerüljön, amellyel rizikót vállalunk, hiszen a kűr nehézségi foka sokkal nagyobb, mint a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon versenyző párosunké volt. A duók nyitó száma ráadásul a csapat rövid programra kapott pontszámot is befolyásolhatja, így alapvető jelentőségű, hogy milyen lesz a párosaink gyakorlatának fogadtatása.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik