MOB: lemondott Bartha Csaba, Fábián László az új főtitkár

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 11:32
null
Lemondott Bartha Csaba, Fábián László (képünkön) lett a megbízott főtitkár (Fotó: mob.hu/Szalmás Péter)
Lemondott tisztségéről a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Bartha Csaba. Kulcsár Krisztián, a MOB keddi közgyűlésen megválasztott új elnöke a főtitkári feladatokkal az olimpiai bajnok öttusázó Fábián Lászlót, korábbi sportigazgatót bízta meg – számolt be róla a bizottság a hivatalos honlapján.

 

„Tisztelem Kulcsár Krisztián sporteredményeit, elismerem vezetői képességeit. Azonban úgy gondolom, a főtitkári pozíció egy elnökhöz kötődő bizalmi és sportszakmai munkakör, az én esetemben ez Borkai Zsolthoz fűződik, akivel marad a szoros kapcsolatom, hiszen továbbra is a Győri Audi ETO KC elnökeként dolgozom, abban a városban, ahol ő a polgármester. Emellett egyetemi docensként, tanszékvezetőként ismét a Testnevelési Egyetemen fogok tanítani, tehát egyáltalán nem távolodom el a sporttól, a sporttudománytól” – idézi a bizottság honlapja Bartha Csabát.

Fábián Lászlót Kulcsár Krisztián szerdán megbízott főtitkárnak nevezte ki.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik