MOB: Kulcsár Krisztián az egyetlen elnökjelölt

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 16:40
null
Kulcsár Krisztián az egyetlen elnökjelölt (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Olimpiai Bizottság június 20-ai tisztújító közgyűlésére, a tíz elnökségi posztra a meghirdetett határidőig összesen 16-an pályáztak – adta hírül a MOB a hivatalos honlapján. Az egyetlen elnökjelölt Kulcsár Krisztián.

 

Mint ismert, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége még május végén lemondott, s június 20-ra tisztújító közgyűlést hívott össze.

A tisztségekre (elnök, 2 alelnök, 7 tag) a szervezet rendes tagjai szerda délután 16 óráig nyújthatták be a jelentkezésüket – a pályázók közül tizenegyen „újráznak”, míg öten újak a listán.

A MOB szerdai közleményéből kiderül, hogy az elnöki pozícióra a szervezetet 2017 májusa óta irányító Kulcsár Krisztián az egyetlen aspiráns, alelnöknek Schmidt Gábor, valamint Deutsch Tamás és Orendi Mihály jelentkezett.

A nemzetközi sportszövetség vezető tisztségviselője (Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai (Gyurta Dániel és Schmitt Pál) a MOB alapszabálya szerint automatikusan tagja az elnökségnek, amelynek létszáma így az elnökkel és a két alelnökkel együtt összesen 13 fő.

A pályázók

Elnökjelölt (1 fő)
Kulcsár Krisztián

Nyári olimpiai sportágakért felelős alelnökjelölt (1 fő)
Schmidt Gábor

Téli olimpiai sportágakért felelős alelnökjelöltek (2 fő)

Deutsch Tamás
Orendi Mihály

Elnökségi tag-jelöltek (13 fő)
Csisztu Zsuzsanna
Gyulai Miklós
Imre Géza
Kovács Antal
Kovács István
Magyar Zoltán
Markovits László
Nébald György
Pálinger Katalin
Schmidt Gábor
Sinkó Andrea
Vári Attila
Wladár Sándor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik