Lovassport: nyolc világbajnok a vecsési fogathajtóversenyen

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 11:20
Címkék
Nyolc világbajnok, 25 világbajnoki cím – a Kentuckyban sorra kerülő lovas-világjátékok fogathajtómezőnyének nyolcvan százaléka ott lesz Vecsésen a csütörtöktől vasárnapig tartó nemzetközi versenyen, amely az országos bajnokság második fordulója, és a fedeles világkupa-sorozatra kvalifikál.

A kisvilágbajnokságnak is beillő viadalhoz hasonlót csak a németországi Aachenben és a hollandiai Bredában rendeznek.

„Az elmúlt években is megfordultak nálunk világbajnokok, ám az idén a vecsési verseny történetének legerősebb mezőnyét láthatjuk” – mondta a csapatvilágbajnok házigazda, Dobrovitz József, aki mellett a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán is esélyes a négyes fogatok között kiemelkedő szereplésre.

Nem csak a négyesek versenye ígérkezik azonban érdekesnek: már az első napon újra láthatjuk Lázár Vilmost, aki legutóbb a tavaly augusztusi kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokságon versenyzett. A lovasszövetség elnökét testvére, Lázár Zoltán beszélte rá a folytatásra.

„Azt mondtam neki, hogy szerintem van még benne vébéérem. Tavaly ő bírt rá, hogy térjek vissza a kettesek közé a négyesek mezőnyéből, most rajtam volt a sor" – mondta a fiatalabbik Lázár fivér.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik