Lovassport: hongkongi győzelem a nagydíj elődöntőjében Kaposváron

Vágólapra másolva!
2010.03.26. 19:51
Címkék
Hét nemzet 80 lovasának és 180 lovának részvételével kezdődött meg a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató viadal a kaposvári Pannon Lovas Akadémián. A hagyományos honi lovas évadnyitónak számító rangos esemény első napi programjában négy versenyszám szerepelt, és a lovasok már az első nap megmutathatták, mire képesek a nehéz pályákon.

A legizgalmasabb küzdelmet a várakozásnak megfelelően a nagydíj elődöntője hozta. A 34 párosból álló mezőny tagjai egyben a fedett pályás magyar bajnoki címért is ugratnak ezen a hétvégén, így már az első napon nagy volt a tét. A 140 centis, technikás alappálya a lovasok és a lovak jó részén kifogott, az összevetésbe kilencen jutottak be. Itt hat hibátlan produkciót láthatott a közönség.

Az Ausztriában élő, de hongkongi állampolgár Patrick Lam jött, látott és rögtön győzött: Tilborg nevű lovával megszerezte az első helyet. A második helyen a cseh Ales Opatrny, a harmadikon pedig – legjobb magyarként – Czékus Zoltán végzett. A hazai színeket képviselő Szabó Anita továbbra is remek formában van: az I. Somogyi Ugróderby idei győztese ezúttal is hibátlan pályát ment Very-N nyergében.

A kaposvári viadal szombaton újabb négy versenyszámmal folytatódik, vasárnap pedig már a döntők következnek a sorban. A legjobbak között 13 millió forint pénzdíjat osztanak szét, a belépés pedig ezúttal is ingyenes. 

 

 LOVASSPORT
MESTEREK TORNÁJA NEMZETKÖZI DÍJUGRATÓ VERSENY, KAPOSVÁR
Nagydíj elődöntő (32 induló): 1. Patrick Lam (hongkongi) Tilborg nevű lovával, 0 hibapont – 37,68 másodperc, 2. Ales Opatrny (cseh) Snoopy 0 – 38.86, 3. Czékus Zoltán (magyar) Karina 0 – 40,94.
Közép kör elődöntő (35): 1. Szász Attila (magyar) Up Date 0- 53,72, 2. Krucsó Szabolcs (magyar) Gavallér 0 – 55,25, 3. Hmaidi Fatima (magyar) Sissy E. Széplak 0 – 59,54.
Kis kör elődöntő (57): 1. Marton András (magyar) PM Corvinus 0 – 59,78, 2. Szuhai Gyula (magyar) Granda Z 0 – 60,21, 3. Eszes Ferenc (magyar) Sirokkó 0 – 61,01.
6-7 éves lovak versenye, elődöntő (44): 1. Piroska Zolán (Mezőhegyesi Ménesbirtok SE) Zsorzsett 0 – 26,11, 2. Monika Stangelova (szlovák) Quintana 0 – 26,37, 3. Szuhai Gyula (Gyula Farm Miskolc) Lordano 0 – 27,49.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik