Los Angeles 2028: először tartott bejárást NOB-delegáció a helyszínen

Vágólapra másolva!
2022.09.16. 11:23
null
Fotó: AFP
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) delegációja először tett személyes látogatást Los Angelesben, a 2028-as nyári olimpia helyszínén – írja az MTI.

A háromnapos bejárás kapcsán Casey Wasserman, a szervezőbizottság vezetője a majdani olimpiai falu helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta: jó pozícióban vannak egy kivételes esemény megrendezéséhez. Wasserman bizakodva tekint az olimpia gazdasági lehetőségeire, kiemelte, hogy számos szponzorral vannak már kapcsolatban, és továbbiakkal várhatók egyeztetések.

„Nagyon nagy várakozással tekintünk az országunkba visszatérő olimpiára” – mondta. Hozzátette: a helyszínek az 1932-es és 1984-es olimpián is használt létesítmények keverékei lesznek, természetesen modernizálva, illetve lesznek azóta épített helyszíneik is. A NOB-delegáció több létesítményhez látogatott el, amelyben olimpiai versenyszámokat rendeznek majd hat év múlva.

A 2028-as olimpiát július 14–30. között rendezik meg, a paralimpiára augusztus 15–27. között kerül sor. Előbbin tízezer, utóbbin ötezer sportoló vesz részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik