Konferencia: Egy nap az utánpótlásért – Szilágyi és Rátgéber is előad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.03. 13:35
Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát szervez az utanpotlassport.hu, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon. A rendezvényre december 5-én Budapesten kerül sor.

Az egynapos konferencián többek között Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Kökény Beatrix ötkarikás ezüstérmes kézilabdázó, Kercsó Árpád jégkorongedző, Rátgéber László, a pécsi kosárakadémia vezetője, Budavári Ágota sportpszichológus, Bodnár Péter, a kosárszövetség főtitkára, valamint Győrfi János, a kéziszövetség elnökségi tagja is felszólal.

Az előadások során több témát is érintenek a főszereplők, szó lesz a sportszerűségről, a költségvetési pénzek leghatékonyabb felhasználási módjairól, a 2016-os év eredményeiről, illetve arról is, mi változik az utánpótlás-nevelésben azután, hogy a terület a MOB-tól az EMMI-ben létrejövő helyettes államtitkárság irányítása alá kerül.

A hatodik alkalommal megrendezeendő konferenciára ide kattintva lehet jelentkezni, az utanpotlassport.hu beharangozóját pedig itt elolvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik