Kitoloncolás, bojkott, karantén, körözés: nem Djokovics az egyetlen, akit megállítottak

Vágólapra másolva!
2022.01.23. 07:15
null
Puskás, Bicskei, Sándor György, Bobby Fischer és Mhitarjan előtt is zárva maradtak a kapuk (Fotó: NS-montázs)
Egészen különleges és egyedi szituációt szült, hogy Novak Djokovics oltatlanul szeretett volna részt venni az Australian Openen – az viszont nem számít példátlannak, hogy a sportolók a politikai helyzet miatt nem akarnak vagy nem tudnak beutazni valahová.

 

Benne volt a levegőben, hogy ez nem lesz sima menet... Hosszú heteken, sőt, hónapokon át kérdéses volt, a szerb teniszező, Novak Djokovics részt vehet-e a 2022-es Australian Openen, miután nem volt hajlandó elárulni, beoltatta-e magát. Erősen lehetett gyanakodni, hogy nem, hiszen a hússzoros Grand Slam-győztes ismert minimum vakcinaszkeptikus nézeteiről. Bár Djokovics fél éven belüli koronavírus-fertőzésre hivatkozva (mint kiderült, valóban oltások nélkül) különengedélyt kapott a részvételre az évnyitó majortornán, és Melbourne-be érkezett, a reptéren szabálytalan vízuma miatt feltartóztatták. Csaknem két héten át tartott a világelső kálváriája, amelynek az lett a vége, hogy haza kellett utaznia Szerbiába (a részleteket megtudhatják, ha ránéznek idővonalunkra a cikk alján).

Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

A történet összességében méltatlan volt mindkét fél, vagyis az ausztrál kormány és Djokovics szempontjából is, de az „ősvétséget” a sportoló követte el azzal, hogy igyekezett megkerülni a szabályokat, ráadásul több vonatkozó témában sem bontotta ki az igazság minden szeletét – hogy finoman fogalmazzunk. Craig Tiley, az Ausztrál Teniszszövetség egyébként felettébb népszerű első embere szorult helyzetbe került, miután jóhiszeműen – és persze a torna presztízsének növelése érdekében – áldását adta a szakértők véleményére, amit állítólag anonim dokumentumok áttanulmányozása után hoztak meg, vagyis hogy Novak Djokovics orvosi mentességet kaphat.

Ausztráliáról érdemes tudni, hogy lakosai másfél éven keresztül igen szigorú szabályok szerint éltek, szinte teljesen lezárták az országot (amit egy szigetállam esetében nyilván könnyebb megoldani, mint másutt), éppen a melbourne-iek például 250 napig voltak karanténban, ami világrekord. Akár már egyetlen fertőzött miatt is lezártak egész városokat, de volt eredménye az intézkedéseknek, rengeteg életet mentettek meg, hiszen összesen 3053-an haltak meg csupán a több mint 25 millió lakosú országban a Covid–19 szövődményei következtében.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Ezek után nem meglepő, ha Ausztrália polgárai nem veszik jó néven, ha valaki oltás nélkül akar beutazni az országba, miközben náluk egyrészt gyakorlatilag kötelező, másrészt rengeteg lemondással jár, hogy elejét vegyék a vírus terjedésének. A kormány is erre az álláspontra helyezkedett, így rögvest megtorpedózta Djokovics ausztráliai tartózkodását, karanténhotelbe dugta, miközben hangsúlyozta, a földkerekség egyik leghíresebb sportolójával sem tesz kivételt – miért is tenne, ha ezzel nagyon népszerűtlenné válna a választópolgárok körében, és valószínűleg egyébként tényleg így tartotta helyesnek a kabinet.

Nem mindenki volt ám annyira vakmerő (vagy felelőtlen), mint a 34 éves szerb csillag, honfitársunk, Babos Tímea például „nem tudott azonosulni a Covid-intézkedésekkel”, ezért nem utazott el Melbourne-be (azt nem tudjuk, hogy ő megkapta-e a vakcinákat, állítása szerint abból, hol versenyez idén, kiderül). A hozzá hasonlóan páros GS-győztes és világbajnok francia Pierre-Hugues Herbert deklarálta, hogy nem oltakozott, ugyanakkor őt nem zavarta volna Djokovics mentessége.

Az orosz Natalja Vihljanceva azért járt szerencsétlenül (vagyis nem indulhatott az AO-kvalifikációban), mert bár be van oltva, két Szputnyik V-t kapott, amit decemberben és január elején még nem fogadott el Ausztrália. A 24 éves játékos teljes nyugalomban fogadta ezt, aztán január 17-én fanyar stílusban újságolta, hogy immár be lehet utazni a Szputnyikkal Ausztráliába – jobb később, mint soha…

Volt olyan teniszező, aki még mérkőzést is játszott a világ másik felén, mielőtt kiutasították volna.

A cseh Renata Vorácová Djokovicséhoz hasonló különengedélyt kapott, a határon sem tartóztatták fel, párosban pályára is lépett a Summer Set 2 elnevezésű melbourne-i WTA-tornán, és az első körben kiesett.

Később neki is visszavonták a vízumát, január 7-én őrizetbe vették, s nyolcadikán már ki is toloncolták Ausztráliából – Vorácová nem fellebbezett a döntés ellen, mert túl macerásnak érezte a folytatást.

A párizsi Roland Garros május végén kezdődik – a hírek szerint csak oltottaknak...

Fotó: AFP
Fotó: AFP
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik