Kick-box vb: magyar aranyeső a pénteki napon

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 20:23
null
Összesen tíz magyar aranynak lehetett örülni pénteken (Fotók: Török Attila)
Veres Roland és Busa Gabriella duplázott, mellettük Jároszkievicz Krisztián és Miskolczi Anett is világbajnoki címet ünnepelhetett pénteken a BOK-csarnokban zajló kick-box világbajnokságon.

A pénteki napon már az első döntőkre is sor került a Budapesten zajló kick-box vb-n, méghozzá a „tatamis" szakágakban, azaz a pointfightingban, a kick-lightban és a light-contactban.

Ez pedig magyar sikereket ígért, és az esélyek ezúttal szerencsére be is igazolódtak: a mieink parádésan szerepeltek, olyannyira, hogy voltak, akik nem is elégedtek meg egyetlen világbajnoki címmel! A hazai kick-box sport egyik legnagyobb tehetsége, az 57 kilogrammos Veres Roland például két külön szakágban két finálét is megvívott mindössze néhány óra leforgása alatt, és tette mindezt sikerrel: előbb kick-lightban az ukrán Artur Rudenkón kerekedett felül sima 3:0-val, majd light-contactban a szlovén Alen Preloznikot egy elképesztően izgalmas meccsen, a végletekig elcsigázva is legyőzte 2:1-re, két vb-címet is begyűjtve ezzel.

„Ez a második aranyérmem, hihetetlenül boldog vagyok! – mondta fáradtan, de boldogan a második döntője után Veres Roland. – Egyéniben szeretnék nyerni még egy vébécímet, aztán pedig bekerülni a csapatba, és ott is aranyat szerezni. Ha ez most sikerülne, úgy érzem, innentől semmi nem állíthatna meg abban, ami a legnagyobb álmom, hogy én legyek Magyarország legsikeresebb felnőtt férfi sportolója Szilágyi Áron után!"

Veres hozzátette, a második fináléjában már nagyon fáradt volt, csak a szíve vitte előre. „Az első döntőben szétrúgták a lábamat, a kondim is elfogyott, mégis, úgy mentem fel a szőnyegre a szlovén srác ellen, hogy szóba sem jöhet az, hogy én itt Budapesten kikapjak – ez mentálisan rengeteget segített!"

 

Hozzá hasonló bravúrt vitt véghez a hölgyek között az 50 kg-os Busa Gabriella, aki szintén behúzta az aranyérmet kick-lightban és light-contactban is: előbbi fináléjában 3:0-ra győzte le a bolgár Krisztina Nikolovát, a második döntőben pedig 2:1-re múlta felül az ír Lily de la Court – méghozzá úgy, hogy a legvégén fordította a maga javára a mérkőzést!

Egyik legnagyobb hazai klasszisunk, Jároszkievicz Krisztián sem okozott csalódást: nehézsúlyú világbajnokunknál megint csak nem akadt jobb a pointfightingosok +94 kilójában. Jároszkievicz a döntőben esélyt sem adott az orosz Alekszandr Bobrovnak, aki bár megszerezte a meccs első pontját, igaziból ez lehetett az egyetlen, aminek talán örülhetett valamennyire – 3:1-es magyar vezetésnél még ugyan szépített 3:2-re, utána Jároszkievicz végig kézben tartotta a mérkőzést, a végén kiengedve is nyert 8:6-ra. „Én azt mondanám, ez a meccs nulla nulláig volt szoros... – mondta vigyorogva a világbajnok, majd hozzátette: – Valójában az orosz fiún múlott, hogy nagyon meg tudom-e verni, vagy csak a taktika győz és a rutin. A legutóbbi magyar rendezésű világbajnokságon, 2005-ben, Szegeden még kiscsikóként egy bronzérem jött össze, ez a vébécím itt, hazai közönség előtt csodálatos érzés: itt vannak a barátaim, a családom, a szeretteim... Nehéz leírni!"

Jároszkievicz Krisztián győzelme után egyből sietett a fiatalabbak segítségére: előbb Veres, majd Busa döntőjére is beült a tatami mellé. Mulatságos jelenetsor volt, hogy mivel közben nem jutott ideje felkapni a magyar válogatott egyenmelegítőjét – márpedig a szabályok szerint az edzők csak így ülhetnek a szőnyeg mellett –, az egyik szlovén tréner sietett a segítségére, így az egyik legnagyobb magyar klasszis a maradék időben szlovén melegítőben osztogatta a tanácsokat – hálʼ Istennek, ez szerencsét hozott. „Aki ismer, tudja, a tanítványaim mindig is a szívügyeim voltak. Persze, fontosak az egyéni elismerések, nagyon örülök a világbajnoki címemnek, de az ő sikereiknek még jobban!"

 

S ha már lúd, legyen kövér, maradt még magyar világbajnoki érem péntekre, miután a kick-light 65 kg-os kategóriában versenyző Miskolczi Anett is nagy skalpot gyűjtött be a döntőben: az orosz Valerija Koloseinát verte 2:1-re. A kick-lightosok +94 kg-os fináléjában volt még érdekelt Vida Balázs, neki végül nem sikerült a bravúr – látható volt, borzasztóan elfáradt a fináléra, amelyet 2:1-re nyert meg a szlovén Blaz Potocnik –, de neki sincs szégyenkeznivalója egy világbajnoki ezüstéremmel a zsebében.

Világbajnok lett még pénteken a pointfightingban a nap egyik legizgalmasabb meccsén a 63 kg-os Veres Richárd, a nőknél pedig az 50 kilós Murvai Lívia, valamint a döntőjét technikai fölénnyel nyerő +70 kg-os Kondár Anna. Szintén aranyérmet nyert a kick-lightban az 55 kg-os Hanicz Nelly.

Bronzérmet szerzett pointfightingban Bálint Zoltán (89 kg) és Rohonczi Jenő (94), light-contactban Zsarkó Dániel Péter (74), kick-lightban Kis Balázs (84), full-contactban Bordás Annamária (56), míg low-kickben Zsiga Melinda (52) és Lehota Krisztina (60).

A budapesti világbajnokság szombaton zárul: a program ezúttal is délelőtt 10-kor kezdődik, a döntők első fele várhatóan 14 óráig lezajlik, este 6-tól viszont nagyszabású gálára kerül sor, benne a legjobban várt három tatamis és három ringes fináléval, köztük a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt döntőjével!

KICK-BOX VILÁGBAJNOKSÁG, A PÉNTEKI EREDMÉNYEK
DÖNTŐK
POINTFIGHTING
FÉRFIAK

63 kg: Veres Richárd–Colla (olasz) 13:12
+94 kg: Jároszkievicz Krisztián–Bobrov (orosz) 8:6
NŐK
50 kg: Murvai Lívia–Moores (brit) 10:6
55 kg: Hanicz Nelly–Bannon (ír) 17:18
+70 kg: Kondár Anna–De Vita (olasz) 12:2 – technikai fölény

LIGHT-CONTACT
FÉRFIAK

57 kg: Veres Roland–Preloznik (szlovén) 2:1
+94 kg: Vida Balázs–Gluskov (orosz) 1:2
NŐK
50 kg: Busa Gabriella–De la Cour (ír) 2:1

KICK-LIGHT
FÉRFIAK

57 kg: Veres Roland–Rudenko (ukrán) 3:0
74 kg: Zsarkó Dániel Péter–Karlík (szlovák) 0:3
+94 kg: Vida Balázs–Potocnik (szlovén) 1:2
NŐK
50 kg: Busa Gabriella–Nikolova (bolgár) 3:0
55 kg: Hanicz Nelly–Godzina (lengyel) 3:0
60 kg: Nagy Rita–Jarzmik (lengyel) 0:3
65 kg: Miskolczi Anett–Koloseina (orosz) 2:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik