Kick-box: az alelnök sikeres hazai vb-szereplést remél

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2017.10.14. 09:44
null
Juhász Gábor (jobbra) és Gács Kristóf kétszeres junior-világbajnok
Címkék
A huszonkét évnyi világkupa-rendezési tapasztalat is kellett ahhoz, hogy Budapest adhasson otthont a novemberi világbajnokságnak – sikeres szereplést remél a magyar szövetség alelnöke, aki vállalkozásfejlesztési képességeit is tudja hasznosítani a szervezés során.

– Nyolc város jelentkezett, és tavaly, a maribori Európa-bajnokság alatt a világszövetség elnöksége tizenhárom igennel, ellenszavazat nélkül Budapestnek ítélte oda az idén november harmadika és tizenegyedike között rendezendő világbajnokságot. Mi kellett hozzá?
– Huszonkét éve rendezünk világkupákat, amelyekből egy szezonban összesen négy van – felelte Juhász Gábor, a Magyar Kick-box Szövetség alelnöke. – Debrecen és Szeged után két évvel ezelőtt Budapestre hoztuk a vk-t, a résztvevők nagyon szerették, folyamatosan nőtt a nevezők száma, a világszövetség pedig látta, hogy képesek vagyunk magas színvonalon megszervezni a nagy versenyeket, azt hiszem, ez kellett hozzá. Egyébként a világkupa rendezési jogát is megtartottuk a következő öt évre, amire nagyon büszke vagyok. Világbajnokságot legutóbb tizenkét éve, Szegeden rendeztünk, ami sokáig a vb-k és az Európa-bajnokságok tekintetében is etalon volt a világszövetségnél.

– A világkupát két helyszínen rendezik meg, a vb-t viszont kizárólag a BOK-csarnokban, ilyen még sohasem történt a sportágban a nagy nevezési létszám miatt. Mekkora nehézséget jelent kétezer-ötszáz versenyzővel ez?
– Hét szabályrendszerünk van, mindegyiknek lesz egy küzdőtere. A szervezőbizottságot Király István, a világ legeredményesebb kick-box trénere vezeti, az ő tapasztalata rengeteget segít. Vele egyébként szövetségi kapitányként is dolgozunk, a verseny kezdetéig a szervezőbizottság tagjai közül mindenki tudja majd, mi a feladata, mi pedig a vébé alatt már kizárólag a versenyzőkkel foglalkozunk.

– Magyarországon a kick-box a legeredményesebb nem olimpiai sportág. Mire számíthatunk egy hazai világbajnokságon?
– A sportolók rengeteget készülnek, sok munka, edzőtábor és verseny áll mögöttük, a vébé előtt pedig tíz napig Tatán tréningeznek majd. Jóslásba nem mennék bele, de lesz magyar arany, ebben szinte biztos vagyok. Erős az utánpótlásunk is, az ősz eleji junior Európa-bajnokságon például az oroszok után a második helyen zártunk az éremtáblázaton. A volt szovjet utódállamokból egyébként is nagyszerű versenyzők érkeznek Budapestre, rendkívül erős a mezőny. Ez a vizes világbajnokság és a cselgáncsvébé után a harmadik legnagyobb hazai sportesemény, több nagy szponzor mellett az Emmi és a főváros is sokat segít. A fővédnökök és védnökök támogatása is rengeteget jelent, például Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kövér László, az országgyűlés elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke segítségéért is nagyon hálásak vagyunk.

– Vállalkozásfejlesztéssel is foglalkozik, a szakmát mennyiben tudja hasznosítani a világbajnoki szervezés kapcsán?
– Segítség, mert az alapelv ugyanaz. Amikor egy cég eseményéről vagy vébészervezésről van szó, ugyanaz a forgatókönyv. Van egy tervezési, információszerzési, majd döntési és végrehajtási időszak, meg persze olykor újratervezés. Ezt a folyamatot kell végigpörgetnem, ami egy vállalkozás és egy sportesemény esetében nagyon hasonló.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik