Karate: jövőre Porecben rendezik meg az Európa-bajnokságot

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 12:12
null
A magyar karatésok közül Hárspataki Gábor és Tadissi Martial pályázik a legnagyobb eséllyel az olimpiai részvételre (Fotó: Nagy Ákos)
Göteborg visszalépése után a horvátországi Porecben kerül sor a jövő évi karate Európa-bajnokságra – derült ki a magyar szövetség hírleveléből.


A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a svéd lemondást követően a horvát szövetség mellett Azerbajdzsán, Bulgária, Lengyelország és Spanyolország is jelezte rendezési szándékát.

A WKF arról is beszámolt, hogy az új helyszínnel az Európa-bajnokság földrajzilag a kontinens közepére kerül, könnyebb elérhetőséget biztosítva ezzel az országok többségének, a szervezők pedig rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy a koronavírus helyzet alatt miként lehet biztonságos körülmények között karateversenyt rendezni.

Az Európa-bajnokság három héttel előzi meg a tokiói olimpia utolsó karatés kvótaszerzési lehetőségét, az úgynevezett kvalifikációs tornát, amelyet június 11. és 13. között Párizsban tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik