Kapitányi ukáz: Te vívjál! – jövő héten indul a vívó vk-sorozat

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 12:39
null
Teljes az összhang a férfi párbajtőrcsapatban (Fotók: Török Attila)
Túl vannak az alapozáson a vívók, jó ideje már penge is van a kezükben – a női kardozókat, a férfi és női párbajtőrözőket látogattuk meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Egyre magasabb és magasabb fokozatba kapcsolnak vívóink, s nem véletlenül, a jövő héten minden fegyvernemben megrendezik a szezon első világkupaversenyét, ám nem csak ezért van nagyüzem szinte folyamatosan a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban – a létesítmény a honi sportág közös bázisa, ottjártunkkor férfi és női párbajtőrözőink, valamint női kardozóink válogatott keretedzése zajlott.

Majdnem egyszerre.

Merthogy Kun Anna (OMS-Tata) és társai már a bemelegítésen is túl voltak, amikor Siklósi Gergőék még csak elkezdték – Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőr-válogatott fegyvernemi vezetőedzője precíz ember (naná!), így minden egyes mozdulatot árgus szemekkel figyelt, s ha kellett, segített a feladat helyes végrehajtásában.

Kun Anna a női párbajtőrcsapat legeredményesebb tagja
Kun Anna a női párbajtőrcsapat legeredményesebb tagja

Néhány pillanatig eljátszottunk a gondolattal, hogy mi is segítséget kérünk, mert a férfi párbajtőrözők között ott dolgozott egy szakállas fiú is, bizony kellett egy kis idő, mire rájöttünk, hogy Nagy Dávid (Vasas SC) „változott át”.

Merengeni persze túl sokáig nem tudtunk, mert miközben a női párbajtőrözők már vívóruhába bújtak, a fiúkat Dancsházy-Nagy az öltözőbe vezényelte a fegyverekért, és érkeztek a női kardozók is: sorban vonultak a terembe a nyáron világbajnoki aranyat szerzők, Katona Renáta (Vasas SC), Pusztai Liza, Szűcs Luca (mindkettő BVSC-Zugló) és Battai Sugár Katinka (DEAC) – utóbbi a szakállas párbajtőrözőtől hatalmas pacsit is kapott.

Többre nem jutott idő, hiszen Dancsházy-Nagy már ki is osztotta a feladatot a szúrópárnák előtt.

A Somfai Péter vezette női párbajtőrözők ekkorra már párba rendeződtek.

„Lányok, szabad vívás van egészig, aztán jönnek a feladatok   – adta ki a „parancsot” a korábbi olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó, majd felénk fordult: –   Mindig kitalálunk valamit, például azt, hogy hátrányból kell fordítani. Jól haladunk, de nagy a kontraszt a válogatottban, hiszen Kun Anna világranglista-harmadik, míg a csapat zöme juniorkorú, vagy éppen mostanság lépett fel a felnőttek közé. A kezekben és a fejekben ott a tudás, ám egyre atletikusabbá válik a vívás, ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell.”

Miközben beszélt, megállt mellettünk Dancsházy-Nagy:     „Összedolgozunk kicsit a következő edzésen? Te tartanád a bemelegítést fiúknak, lányoknak egyaránt, én a lábmunkát. Szerintem kell a változatosság.”

Süti, vagyis Szűcs Luca is teljes erőbedobással edz
Süti, vagyis Szűcs Luca is teljes erőbedobással edz



Somfai Péter azonnal bólintott, a beszélgetés végéhez csatlakozó Gnám Tamara (TSC) meg mosolyogva nézett Dancsházy-Nagy Tamásra:  „Akkor a következő edzésen ismerkedünk?”

A viccelődés néhány méterrel odébb sem hiányzott a gyakorlásból, a férfi párbajtőrözők amellett, hogy nagyon is komolyan vettek minden egyes feladatot, igyekeztek fel is dobni a hangulatot: Siklósi és Nagy például rendre kő-papír-ollóval döntötte el, melyikük legyen a kedvezményezett az adott asszóban. A fiúk olyan nagy lendülettel végezték a dolgukat, hogy az egyik vezeték fennakadt a világítótesten – mindenki próbálkozott mindennel és mindenhogyan, még Boczkó Gábor szövetségi kapitány is beszállt a „Ki tudja visszatessékelni a vezetéket a helyére?” elnevezésű játékba, már csak azért is, mert a sportolóknak más feladatuk volt, meg is kapta, aki segédkezni akart: „Te vívjál, ezt majd én intézem!”

Egy idő után a kapitány feladta a harcot, Siklósi Gergely (BHSE) viszont nem, így aztán az egyik egyperces pihenőben székre állt, és a pengéjével helyreállította az eredeti állapotot.

„Tessék beöltözni vívóruhába! – ezt már Gárdos Gábor, a női kardozók vezetőedzője harsogta, s amint megjelentek versenyzőink fehérben, folytatta is mondandóját: –   Sugi, Süti, hátsó pást, én vezetem az asszótokat!”

Hogy Sugi az Battai Sugár Katinka, könnyen kitalálható, ám a Süti, alias Szűcs Luca már nehezebben megfejthető feladvány – mindaddig, míg el nem áruljuk a névadás történetét: Luca még rövid ideje vívott, amikor edzésre menet bedobta a táskájába a vattacukorra emlékeztető illatú parfümjét. Amit persze „sérülés” ért, így kiömlött, a fiatal lány pedig kénytelen-kelletlen illatosan jelent meg a BVSC vívótermében.

„Kinek van sütiillata?”   – hangzott az edzői kérdés, mire Luca felemelte a kezét – azóta mindenki csak Sütinek szólítja.

Szóval Battai és Szűcs bekötött egymással szemben, és előbb két ötös, majd egy tizenötös asszót vívott – Gárdos Gábor határozottan bíráskodott, ha meg néha elbizonytalanodott, odafordult Dávid Lászlóhoz, Battai edzőjéhez és Bódy Benjáminhoz, Szűcs tréneréhez.

„Nekem két videózsűrim is van” 
  – nevetett ilyenkor, aztán meg választott, mert természetesen előfordult, hogy az edzők eltérően láttak egy-egy szituációt.

Ott viszont már nem volt vita, hogy néhány pásttal arrébb az utolsó asszójában Koch Máté (Vasas SC) kikapott. A csörtét amúgy nem láttuk, a fiatal párbajtőrvívó kesztyűjét repülni viszont igen.

„Kikaptál?”  – kérdezte Boczkó Gábor, mire Koch bólintott, majd elvonult az öltözőbe.

Miután elrendezte magában a történteket, iskolázásra jelentkezett – a keret­edzések általában úgy végződnek, hogy a sportcsarnokba megérkeznek a mesterek, és a közös gyakorlatok után külön-külön is „továbbképzést” kapnak a versenyzők.

Kardozók, párbajtőrözők egyaránt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik