Golf: Tiger Woods kiválóan kezdett az ötmillió dolláros tornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.03. 12:35
Tiger Woods kiváló játékkal kezdte a Chevron World Challenge elnevezésű, 5 millió dollár összdíjazású profi golfversenyt, amelynek első napja után az első helyen áll.
A négynapos viadalon az amerikai világsztár az alapütésszámnál 7 ütéssel kevesebből (65 ütés) teljesítette a 18 lyukat, s egy ütéssel megelőzi az északír Rory McIlroyt és Graeme McDowellt.

A tavaly év végén kirobbant szexbotrányát követően idén áprilisban visszatért sportoló még egyetlen tornát sem tudott megnyerni 2010-ben, márpedig 1996-os profi bemutatkozása óta nem fordult vele elő ilyen. A sikerre ez az utolsó esélye, mivel a kaliforniai Thousand Oaksban zajló viadal után legközelebb már csak jövőre lép pályára.

„Jól ment ma a játék, jól ütöttem a labdát – mondta a csütörtöki nap után Woods. – Nagy szükségem van egy jó napra és egy jó versenyre. Hát, a jó nap megvolt, a kezdés remek."

A 34 éves, világranglista-második golfozónak ez volt az egyik legjobb fordulója 2010-ben, 65 ütésből ugyanis idén csupán kétszer tudott befejezni egy napot, ráadásul ebben az esztendőben most fordul elő vele másodszor, hogy vezetni tud egy tornán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik