Golf: csodálatos ütés alapozta meg a vb-diadalt - videó

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 14:58
null
Bubba Watson maga sem hitte el, hogy összejött az eagle (Fotó: Reuters)
Az amerikai Bubba Watson nyerte meg a golfozók idei negyedik világbajnoki versenyét, a hétvégén Sanghajban megrendezett WGC-HSBC Championst.

Az utolsó forduló végjátékában Bubba Watson egy bogeyt (16. lyuk) és egy dupla bogeyt (17.) ütött, úgy tűnt, e két hiba miatt elbukja a győzelmet, azonban az öt ütésre hitelesített utolsó szakaszt három ütéssel teljesítette – köszönhetően egy egészen elképesztő ütésnek: a homokakadályból ütötte be a labdát a lyukba.

Bubba Watson és a homokakadályból ütött eagle

Fő riválisa, a dél-afrikai Tim Clark szintén remekelt a 18. lyuknál (birdie), így rájátszás következett kettejük között, ott azonban már csak Watson lendülete tartott ki (birdie).

A hétvégi sikerével a világranglista harmadik helyére lépő Bubba Watsonnak remek éve van: karrierje eddigi hét tornagyőzelméből hármat az idén könyvelt el (többek között – pályafutása során immár másodszor – megnyerte a Matserst).

Az esztendő korábbi világbajnoki versenyein az ausztrál Jason Day (Match Play), az amerikai Patrick Reed (Championship) és az északír Rory McIlroy (Invitational) diadalmaskodott.

GOLFVILÁGBAJNOKSÁG, 2014, NEGYEDIK VERSENY
WGC-HSBC Champions, Sanghaj (Sheshan Golf Club)
A pénzdíj:
8.5 millió dollár. A pálya: 6644 méter, 72 par)
AZ ÉLCSOPORT
1. Bubba Watson (amerikai) 277 ütés (71, 67, 69, 70) – rájátszás után
2. Tim Clark (dél-afrikai) 277 (69, 70, 69, 69)
3. Rickie Fowler (amerikai) 278 (69, 70, 69, 70)
Ivata Hirosi (japán) 278 (73, 65, 68, 72)
Graeme McDowell (északír) 278 (67, 67, 71, 73)

Bubba Watson győztes ütése

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik