Golf: 42 év után nyert újra mexikói játékos PGA Tour-versenyt

Vágólapra másolva!
2020.11.09. 09:54
null
Ortiz győzött Houstonban (Fotó: AFP)
Meglepetéssel ért véget a profi golfozók legrangosabb sorozatának vasárnap zárult, 7 millió dollár összdíjazású houstoni versenye, melyet Carlos Ortiz nyert meg, aki 42 év után a US PGA Tour első mexikói tornagyőztese.

A 29 éves játékos mind a négy napon jól golfozott és a végjátékot is jól bírta idegekkel, így a – koronavírus-fertőzés miatti kényszerpihenője után most visszatért – világelső amerikai Dustin Johnsont, illetve a japánok klasszisát, Macujama Hidekit is maga mögött tudta tartani.

Ortiz több mint 42 év után az első mexikói játékos, aki versenyt nyert a sorozatban. Őt megelőzően csupán két honfitársa, Cesar Sanudo és Victor Regelado ért el hasonló bravúrt, előbbi 1970-ben nyert egy viadalt, utóbbi 1974-ben és 1978-ban győzött egy-egy alkalommal.

A houstoni sikerrel a közép-amerikai sportoló 1.26 millió dollárt (380 millió forint) nyert és részvételi jogot kapott a 2021-es US Matersre.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta ez volt az első golftorna az Egyesült Államokban, melyre nézőket is beengedtek, igaz, naponta csupán kétezret.

US PGA TOUR, HOUSTON
1. Carlos Ortiz (mexikói) 267 ütés (67, 68, 67, 65)
2. Dustin Johnson (amerikai) 269 (72, 66, 66, 65) és
Macujama Hideki (japán) 269 (70, 70, 66, 63)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik