EYOF: letette az esküt a 95 fős magyar csapat

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 16:21
null
Letették az esküt az EYOF résztvevői (Fotó: MOB)
Címkék
Ünnepélyes keretek között letette az esküt az a kilencvenhét sportoló, akik részt vesznek július 24–30. között a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Besztercebányán.

 

A Laurus Étteremben tartották a XVI. Nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) utazó magyar csapat bemutatóját és fogadalomtételét. Az eskü letétele előtt a magyar csapatot Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte.

„Ti most beléptek az olimpiai családba. Amellett, hogy Magyarországot képviselitek, nemzetközi tapasztalatokra tehettek szert. Bízom benne, hogy valamennyiőtökkel 2024-ben Párizsban vagy 2028-ban Los Angelesben is találkozhatunk” – mondta a MOB elnöke.

Az eseményen részt vett, és az EYOF-ra utazó magyar sportolókat is köszöntötte Schmidt Gábor, sportért felelős helyettes államtitkár.

„Nagy győzelmen vagytok túl, hiszen kiharcoltátok a részvételt az EYOF-on. Büszkék rátok az edzőitek, a szüleitek, a barátotok és a barátnőtök. Csak magatokra koncentráljatok” – mondta az államtitkár.

Gyulay Zsolt az eseményen bejelentette, hogy a július 24-i megnyitóünnepségen a magyar zászlót az U18-as Eb-ezüstérmes atléta, Kriszt Sarolta és az ifjúsági Európa-kupa aranyérmes dzsúdós, Kenderesi Péter viszi.

A hivatalos program végén következhetett a fogadalomtétel. Az eskü szövegét Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó és Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó mondta elő a sportolóknak.

A XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált július 24–30. között rendezik Besztercebányán, a magyar csapat 9 sportágban 95 sportolóval képviselteti magát a versenyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik