Évértékelés: Simicskó szerint helyes úton jár a magyar sport

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 08:26
null
Simicskó István (balra) dolgozószobájában értékelte az évet (Fotó: MTI)
Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint helyes úton jár a magyar sport, amely az ország egyik sikerágazata, és amelyben jelenleg az a legfontosabb, hogy a sportolói létszám folyamatosan növekszik.

 

A politikus az MTI-nek adott keddi évértékelő interjújában kiemelte: a kormány továbbra is értéknek tekinti a sportot, az eredmények pedig azt jelzik, hogy a sport a nemzet közös értéke.

„A sport nemcsak közösségformáló erő, hanem közösségi felelősségvállalásra neveli a gyermekeinket, akiknek ezáltal gazdagodik az önismeretük, mindemellett a sport egészségmegőrző szerepe is jelentős" – mondta az államtitkár. Hozzátette: ezért is fontos áldozni a sportra, mert ha nincs mögötte támogatás, akkor a tehetséges gyermekek „nem érezhetik meg a sport valódi ízét".

Simicskó István emlékeztetett arra, hogy a jövő évi költségvetésben 118.8 milliárd forint a sporttal kapcsolatos összeg.

Összehasonlításképpen megemlítette a 2010-es esztendőt, amikor 16.5 milliárd forint állt rendelkezésre ugyanezekre a célokra.

Az államtitkár beszélt a sporttal kapcsolatos hármas célrendszerről is. Ennek egyik eleme, hogy minden gyermek sportoljon, aminek érdekében, mint mondta, bevezették a mindennapos testnevelést, így már közel 900 ezer gyermek sportol legalább az iskolai testnevelésórákon.

A másik cél, hogy Magyarország minél több világversenynek adjon otthont. Simicskó István szerint sportdiplomáciai erősödést jelez az, hogy a jövő évre 41 ilyen esemény rendezési jogát nyerte el az ország, amely az idén 45 világverseny házigazdája volt.

A harmadik cél a létesítmények fejlesztése, amivel kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott, „több évtizedes lemaradásban" van Magyarország, de a folyamat elindult, vannak már komoly eredmények. Kiemelte, hogy 2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani. Jövőre újabb 70 létesítmény készül el.

Simicskó István a 16 kiemelt sportágat érintő sportágfejlesztésről is szót ejtett, erre a célra jövőre 12 milliárd forintot különítenek el.

„Ez a program kiszámíthatóságot ad, biztos alapokat teremt, és megteremti a zavartalan, egymásra épülő szakmai munkához szükséges feltételeket" – mondta. Hozzátette: az elmúlt év munkájának eredményei már láthatóak, ezekben a sportágakban ugyanis 20 százalékkal nőtt a sportolói létszám, többségében az utánpótlás-korosztályban, de az edzők és az új egyesületek száma is emelkedett.

A kiemelt sportágakkal kapcsolatban hangsúlyozta: a 2013 júliusát követő egy évben a felnőtt- és utánpótlás-korosztályokban 508 érmet, köztük 163 aranyat szereztek a magyar sportolók.

Az államtitkár azt mondta, hogy a „sportoló nemzetté" válás szempontjából is vannak eredmények, a rendszeresen sportoló felnőttek aránya az elmúlt évek munkájának köszönhetően öt százalékról 15-re nőtt, a szabadidősport-rendezvényeken egymás után dőlnek meg a részvételi rekordok. Kiemelte még, hogy az utánpótláskorú igazolt sportolók létszáma egy év alatt 21 ezerről 27 ezerre nőtt.

„A sport kulcs a társadalom ajtajához, ezen keresztül láthatjuk, hogy hogyan él a társadalom, a magyar társadalomra pedig ráfér például a sportszerűség" – jelentette ki az államtitkár, aki azt is jelezte, a tanuszodai és tornaterem-építési programok az előzetesen tervezett 900-900 millió forint helyett jövőre 3-3 milliárd forint támogatást kapnak.

„Az úszószövetséggel közösen kitűzött cél, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni, és a szövetség munkájának köszönhetően az elmúlt egy évet tekintve már közel kétezerrel több gyermek jár rendszeresen úszóegyesületekbe" – mondta Simicskó István. Hozzátette: a mindennapos testnevelés bevezetése lehetőséget ad arra, hogy két órát összevonva, hatékony úszásoktatást kapjanak a gyermekek.

Kiemelte, hogy ehhez szükség van uszodákra, de ebben a programban is lépésről lépésre tudnak csak haladni, ugyanakkor a célok pozitívak, a létesítmények fenntartásáról az állam gondoskodik a Nemzeti Sportközpontokon keresztül, mindemellett ebben a programban lehetőség van még uniós források bevonására is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által december elején elfogadott, a gazdaságos olimpiákat támogató reformprogram kapcsán felvetődött budapesti olimpiai pályázat kérdéséről az államtitkár azt mondta, ebben az ügyben a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) „kell vinnie a zászlót".

„A rendezésre a nemzeti olimpiai bizottságok, illetve az adott város pályázik, de természetesen később szükség lesz kormányzati garanciavállalásra is, mindenesetre meg kell várnunk a MOB februári közgyűlését, s azt, hogy ott milyen döntés születik a pályázattal kapcsolatban" – mondta Simicskó István. A politikus hangsúlyozta, a MOB a magyar sport parlamentje, ezért „érdemes megvárni", hogyan határoz a közgyűlés az ötkarikás játékok megpályázásáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik