Év Sportolója Gála: fényes este

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 08:31
A Nemzeti Színház február 14-én összetéveszthető lesz a Hírességek Csarnokával: díjazottként, díjátadóként, fellépőként és nézőként is neves vendégek érkeznek a gálára.

Valóságos sztárkavalkád helyszíne lesz ma este a Nemzeti Színház, amely a 61. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálának szolgál színhelyéül. A főszereplők természetesen a kitüntetett sportolók, az egyes kategóriák három-három meghívott jelöltje, ám rajtuk kívül neves előadóművészek, díjátadó hírességek, szupersztár díszvendégek, fontos közéleti személyiségek is növelik az egész estés esemény fényét.

Hogy mást ne mondjunk: a gála kedvéért Budapestre érkezett minden idők egyik leghíresebb sportolója, a kilencszeres olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnok távolugró és sprinter, Carl Lewis, akit az IAAF választásán a XX. század legjobb atlétájának, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál pedig az előző évszázad legjobb sportolójának választottak. Az 57 éves amerikai sportcsillagot – aki az év férfi sportolójának járó díjat adja át – szerdán délben Szöllősi György, a gálát szervező Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, lapunk főszerkesztője és Csisztu Zsuzsa, a szövetség alelnöke fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.

Svájcból érkezik a gálára, és szintén díjat ad át a korábbi világhírű gyorskorcsolyázó, Hunyady Emese, aki 1994-ben osztrák színekben versenyezve nyert olimpiai aranyérmet 1500 méteren, de 1984-ben még Magyarországot képviselte a szarajevói téli olimpián. „Nagy örömmel teszek eleget a meghívásnak, tavaly is felkértek a szervezők díjátadónak, de akkor a munkám nem engedte, hogy hazautazzak, most viszont örülök, hogy sikerült szabaddá tennem magam – mondta a Nemzeti Sportnak Hunyady Emese. – Talán jobb is, hogy így alakult, mert kivételes, hogy ezúttal téli sportágak képviselői is vannak a jelöltek között, és úgy gondolom, nagy esély van rá, hogy díjat is kapnak a nagyszerű olimpiai győzelem után. Én mindkét országban otthon vagyok, miközben most Svájcban élünk, mert a férjem ott edző, gyakran járok haza meglátogatni édesanyámat is, továbbá a Testnevelési Főiskolán végeztem 2010-ben, öröm lesz újra találkozni a barátaimmal. Tapasztalom, hogy hiába szomszédos ország Magyarország és Ausztria, a téli sportok megbecsülésében ég és föld a különbség, itt a nyári olimpia előtt számolják a szurkolók a hátralévő napokat, ott a téli előtt. Ugyanakkor mindenki figyelmét felhívnám: a pjongcsangi győzteseké és az enyém két különböző sportág: én klasszikus nagypályás gyorskorcsolyázó voltam, ők pedig egy új sportág, a short track művelői. Az év sportolója gála sokáig nagyszerű esemény volt Bécsben is, én is adtam át díjat, akkor még laudációt is kellett mondanom, de sajnos ott már felhagytak azzal a tradícióval, hogy neves sportolók, olimpiai bajnokok adjanak át díjakat.”

Hunyady Emese (Fotó: Imago)
Hunyady Emese (Fotó: Imago)

 

2019. február 14., 20.00, Nemzeti Színház
2019. február 14., 20.00, Nemzeti Színház

A magyar futball külföldön élő legendái közé tartozik a 92-szeres válogatott, 1968-as olimpiai bajnok, európai ezüstcipős, kilencszeres magyar bajnok Fazekas László, aki Belgiumból érkezik haza. „Annak ellenére, hogy nem szeretek repülni, nagy örömmel jövök haza a gálára, boldogan fogadtam el a meghívást, örömmel mondtam igent a felkérésre, mert az év góljáért járó díjat adhatom át, és mindenhová szívesen megyek, ahol a magyar futballt ünneplik – mondta lapunknak a népszerű „Kapa”. – Eredetileg szerdán érkeztem volna, de Belgiumban erre a napra általános sztrájk lépett életbe, bízom benne, hogy csütörtök reggel rendben fel tudok szállni. Vasárnapig maradok, találkozom barátommal, volt csatártársammal, Dunai Antallal is, akivel közösen adunk át díjat a gálán. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam néhány nappal korábban jönni, szívesen kimentem volna az Újpest–Fradi rangadóra.”

Fazekas László (Fotó: Nemzeti Sport)
Fazekas László (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Idén májusban a magyar fővárosban, a Groupama Arénában lesz a női Bajnokok Ligája-döntő, ennek apropóján is érkezik a gálára és díjat is ad át Nadine Kessler, korábbi német válogatott labdarúgó, akit 2014-ben a világ legjobb női labdarúgójának választottak, és aki jelenleg az Európai Labdarúgó-szövetség nőifutball-szakágvezetője. Nadine Kessler a gála szervezőinek elárulta: negyedrészt magyar! „A nagymamám Bácskában, még pontosabban Palánkán született, de a második világháború miatt el kellett hagynia később Magyarországot, így került Németországba” – mondta. A Wolfsburgban éveken át Jakabfi Zsanett klubtársa volt, és nagyon jó véleménnyel van minden idők legsikeresebb magyar női futballistájáról. Nadine Kessler az év férfi labdarúgójának adja át a díjat a gálán, vagyis Gulácsi Péternek, Juhász Rolandnak vagy Szalai Ádámnak.

De ezzel még távolról sincs vége a Nemzeti Színház színpadán és nézőterén feltűnő hírességeknek. A fellépő művészek közül még nem mindenkinek a neve publikus, de az már nem titok, hogy színpadra lép többek között Rúzsa Magdi, Caramel, Kovács Kati, Puskás Peti, valamint a művészeti produkciók részeként láthatjuk a 2000-es olimpiai bajnok tornászt, Csollány Szilvesztert is.

Tudta-e?
Két Kovács Katalin is tiszteletét teszi az idei gálán: egyikük a legendás táncdalénekes, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, aki a műsor nyitányán énekel a színpadon, a másik pedig a korábbi „kajakkirálynő”, háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok kajakozó, aki 2002-ben és 2003-ban is kiérdemelte az év női sportolója díjat.

Mravik Gusztávtól, a gála protokollfőnökétől megtudjuk: díjat ad át az említetteken kívül Besenyei Péter korábbi műrepülő világkupagyőztes; Hamid el-Auni, az Afrikai Paralimpiai Bizottság alelnöke, a Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda-szövetség afrikai kontinentális elnöke; Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó; Kamuti Jenő, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke; Vörös Zsuzsanna és Mizsér Attila öttusázó olimpiai bajnokok; Vereczkei Zsolt, háromszoros paralimpiai bajnok úszó; Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke; Vági Márton, a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkára, Gera Zoltán, 97-szeres válogatott, Európa-liga-döntős labdarúgó, a 2020-as Eb budapesti nagykövete; Király Gábor, 108-szoros, rekorder magyar válogatott futballkapus, aki háromszor volt az év magyar labdarúgója; Novotny Zoltán rádiós legenda, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke; Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, 1998-ban az év csapatának tagja; Kósz Zoltán és Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázók; Rátgéber László Euroliga-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes kosárlabda-mesteredző; Polgár Judit kétszeres női sakkolimpiai bajnok, minden idők legjobb női sakkozóinak egyike; Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára, Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ első alelnöke és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is. A vendéglistán ott találjuk mások mellett még Schmitt Pál volt köztársasági elnököt és MOB-elnököt, olimpiai bajnok párbajtőrvívót, aki háromszor volt az év csapatának tagja; Deutsch Tamás MTK-elnököt, európai parlamenti képviselőt; Kubatov Gábor FTC- és Markovits László Vasas-elnököt; Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettest; Fürjes Balázs Budapest-fejlesztési államtitkárt; Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászt; Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát; az 1985-ben az év csapatának választott futballválogatottat képviselő Nagy Antalt; Kökény-Szalay Vivient, a Tv2 hírigazgatóját; Temesvári Andrea párosban Grand Slam-győztes teniszezőt, az 1983-as év női sportolóját; Vizer László Máriuszt, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnökét; Kassai Viktor FIFA-játékvezetőt; Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedzőt; a nemzet sportolói közül Keleti Ágnest és Kárpáti Györgyöt, valamint sportági szövetségi elnököket, nemzetközi sportdiplomatákat.

Ma 20 órától minden reflektor a Nemzeti Színházra irányul.

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik