Európa Játékok: a kick-box is bekerült a programba

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 15:38
Címkék
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) keddi tájékoztatása szerint így a kickbox bemutató sportágként ott lehet a kontinens „miniolimpiáján”, amelyet legközelebb 2023-ban a lengyelországi Krakkóban rendeznek meg.

„Ez a hír is azt mutatja, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor a kick-box olimpiai részvételében bízunk” – így reagált a sporttörténelmi lehetőségre Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Az Európa Játékokon való szereplés is bizonyítja, hogy most már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is komolyan veszi a sportágunkat. Amikor 2018-ban a NOB elismerte a WAKO világszövetséget, ezzel gyakorlatilag a kick-boxot is, akkor azt mondtam, hogy beengedtek az ötkarikás játékok előszobájába. Most pedig már odaültettek az asztalhoz is” – tette hozzá a sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik