Elismerés: vb- és Eb-érmeseket díjazott a Nemzeti Versenysportszövetség

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 18:30
null
Sinkó Andreát is díjazták (Fotó: MVESZ)
A 2020-as év legjobbjait jutalmazta a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ): többek között átadták a Dr. Leyrer Richárd sportvezetői díjat is, melyet kiemelkedő szakmai, sportdiplomáciai és sportágalapító tevékenységéért az aerobikos Sinkó Andrea érdemelt ki – számolt be a Magyar Távirati iroda. 

 

Az NVESZ keddi hírlevele emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány sújtotta tavalyi évben csak töredékét rendezték meg a világversenyeknek, ezáltal az NVESZ-hez tartozó sportágakban is a szokásosnál kevesebb kiemelkedő eredmény születhetett 2020-ban. A keddi díjátadón kilenc sportág 11 világbajnoki vagy Európa-bajnoki érmesének teljesítményét ismerték el – írta az MTI.

A Dr. Leyrer Richárd sportvezetői díj elnyerésére az elnökség Sinkó Andreát találta a legalkalmasabbnak. Az egykori kiváló sportoló alapítója volt a Magyar Aerobik-szövetségnek, dolgozott szövetségi kapitányként, edzőként pedig tanítványai számos érmet nyertek világversenyeken. Jelenleg a MOB sportolói bizottságának elnöke, vezetőségi tagja a MATSZ aerobik szakágának, tagja az Európai Torna Szövetség aerobik technikai bizottságának és legmagasabb minősítésű nemzetközi aerobik bíró – tette hozzá az MTI által közölt beszámoló.

Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta: rendhagyó, embert próbáló év van a sportágaik mögött, és reméli, hogy soha többé nem lesz ilyenben részük.

„A legtöbb tagszövetségünk versenyzői nem tudtak sem vb-n, sem Eb-n részt venni. Volt azonban egy-két sportág, amelyben rendeztek világversenyt, és az ezeken eredményes kiválóságok kaptak most elismerést” – fogalmazott.

Az NVESZ első embere külön kiemelte, hogy először kapott Dr. Leyrer Richárd díjat női sportvezető.

„Sinkó Andrea kiváló munkát végez évek óta. Külön öröm, hogy ő lehet az első nő, aki átveheti ezt a rangos díjat”
– tette hozzá az elnök.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik