Dopping: a WADA olcsóbb és gyorsabb ellenőrzéseket szeretne

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 18:38
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra készül, hogy időt és pénzt megtakarító ellenőrzési rendszert léptessen életbe az elképzelések szerint 2015-től.

Erről a fele-fele arányban a tagállamok kormányai, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) anyagi támogatásával működő WADA főigazgatója beszélt a SportAccord elnevezésű sportkonferencián Londonban.

David Howman a lehetséges változások között említette az úgynevezett B próba eltörlését. A jelenlegi gyakorlat az, hogy a doppingkontrollnak alávetett versenyzőtől levett vért vagy vizeletet két részre osztják, s ha az A minta lebukást mutat, vagyis az első teszteredmény pozitív, akkor a sportoló kérheti a B tesztet is. Csakhogy egy-egy analízis összköltsége egyre magasabb, ráadásul olykor hetek, sőt hónapok is eltelhetnek, amíg az ellenőrző teszt is megtörténik.

Howman szerint a B próba kiiktatásával rengeteg időt és pénzt lehetne megspórolni.

„Első lépésként már azzal is jobban járnánk, ha egy héten belül meglenne az A és a B próba eredménye is. A B eltörlésével pedig nemcsak pénzt és időt nyernénk, hanem a sportolói jogok sem csorbulnának, arról nem beszélve, hogy a jelenlegi helyzet szerint a B próba eredménye gyakorlatilag mindig ugyanaz, mint az A-é" – mondta Howman.

A főigazgató hangoztatta, hogy egyelőre csak tervekről van szó, az új szabályozást legkorábban 2015. január elsejétől léptetnék életbe.

45 MILLIÓ DOLLÁRT KÖLTÖTTEK A SZÖVETSÉGEK
A DOPPINGELLENES HARCRA

Mintegy negyvenöt millió dollárt (8.37 milliárd forint) fordítottak az elmúlt évben doppingellenes küzdelemre a nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségei.

 

„A felmérésünkben részt vett 27 szövetség összesen 21.7 milliót költött erre a területre, egy nagy szövetségnek pedig, amely nem válaszolt a megkeresésünkre, 23 millióra becsüljük a doppingolás visszaszorításával összefüggő kiadását" – közölte kedden Denis Oswald, a nyári olimpiai sportágakat tömörítő szövetség, az ASOIF elnöke a szervezet londoni közgyűlésén. A sportvezető, aki egyben a Nemzetközi Evezős Szövetséget is irányítja, hozzátette, hogy a ráfordítások összege nagyjából a kétszeresére nő, ha az eljárások, jogi procedúrák költségeit is beleszámítják.

 

Oswald beszélt arról is, hogy egy doppingminta elemzésének átlagos költsége 825 dollár, ugyanakkor laboratóriumoktól függően nagy eltérések mutatkoznak, s a különbségek nem csupán az árakban jelentkeztek.

 

„A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség a közelmúltban két különböző laborral egy sor mintát elemeztetett, s míg az egyik egy, addig a másik hét pozitív esetet tárt fel. Ez aggasztó. Az lenne a jó, ha a sportolók mintáit egységesen rendkívül hatékony laboratóriumok vizsgálnák” – fogalmazott az ASOIF-elnök, megemlítve még, hogy az érintett sportágak sportolóitól tavaly levett 170 ezer minta analízise során az egy százalékot sem érte el a pozitív esetek száma, pedig „gyanítható, hogy ennél magasabb a tényleges arány”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik