Darts-vb: szenzációs meccs, Price döntő legben győzte le Huybrechtset

Vágólapra másolva!
2021.12.27. 21:52
null
Gerwyn Price (balra) nyerte az idegőrlő mérkőzést (Fotó: Getty Images)
A címvédő Gerwyn Price döntő legben győzte le Kim Huybrechtset, míg Jonny Clayton 4:0-ra nyert Gabriel Clemens ellen a londoni PDC-dartsvilágbajnokság harmadik fordulójában.

 

Három helyett csak két mérkőzés szerepelt a dartsvilágbajnokság hétfő esti programjában, Vincent van der Voort ugyanis pozitív koronavírustesztet adott, ezért nem állhatott ki a James Wade elleni mérkőzésére, aki játék nélkül jutott tovább a legjobb 16 közé. Az este első találkozóját így a címvédő Gerwyn Price vívta a 32. kiemelt belga Kim Huybrechtsszel.

A meccs előtt talán kevesen gondolták, hogy kettejük összecsapása örökre beíródik majd a az Alexandra Palace klasszikusai közé…

Price hozta az első szettet (1:0), utána a belga fordított 2:1-re, aztán a címvédő visszavette a vezetést (3:2), de Huybrechts első pályáról kiharcolta a döntő szettet (3:3). Fantasztikus hangulatban zajlott a mérkőzés, a közönség túlnyomó része Huybrechts mellett állt, a walesi azonban többnyire jól kezelte a nyomást. Megérdemelte a meccs, hogy döntő szettben dőljön el.


A hetedik játszmát Price kezdte jobban, 2–0-nál már a győzelemért játszhatott, de a belga egyenlített (2–2). Innentől 5–5-ig mindketten hozták a saját kezdésüket, noha Huybrechtsnek több lehetősége is volt arra – három különböző legben összesen nyolc nyila –, hogy elvegye a világelső kezdését. A döntő leget Price két két triplás körrel kezdte (140, 134), amelyekre Huybrechts „csak” egy triplás kanyarokkal tudott válaszolni, de a kiszálló közelébe egyszerre érkeztek meg a felek: a walesi 178 pontról 76-ra, a belga 171-ről 112-re kerekített. Először Price dobhatott a győzelemért, aki egy 20-as és egy 16-os szektor után az első meccsnyilával eltalálta a dupla 20-as mezőt, így 34(!) lejátszott leg után megnyerte a mérkőzést. (3:3, 6–5)

Miután csillapodtak a kedélyek, a felek sportszerűen gratuláltak egymásnak, amit jó volt látni – méltó véget ért az idei dartsvilágbajnokság eddigi legjobb mérkőzése.


A legjobb után következett az eddigi legsimább a harmadik fordulóból: a végső győzelemre méltán esélyesnek tartott Jonny Clayton hét 180-as kört dobva és 102.56 pontos körátlagot elérve 4:0-ra (a legeket tekintve 12–4-re) verte meg a német Gabriel Clemenst, így a hatodik világbajnokságán most először jutott be a legjobb 16 közé. A tábla első negyedében Price Dirk van Duijvenbodéval, míg Clayton Michael Smithszel játszik majd a nyolcba jutásért. Ebből a négyesből tehát csak egy juthat be az elődöntőbe…


DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
3. FORDULÓ

James Wade (angol, 4.)–Vincent van der Voort (holland, 29.) – Van der Voort visszalépett
Gerwyn Price (walesi, 1.) (92.04)–Kim Huybrechts (belga, 32.) (93.6) 4:3
Jonny Clayton (walesi, 8.) (102.56)–Gabriel Clemens (német, 25.) (87.66) 4:0

DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK
Ross Smith (angol) (85.7)–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) (91.71) 3:4
Michael Smith (angol, 9.) (97.42)–William O'Connor (ír) (92.46) 4:2
Florian Hempel (német) (87.66)–Raymond Smith (ausztrál) (94.79) 1:4

A KEDDI PROGRAM
13.30
(Tv: Sport1)
Steve Lennon (ír)–Mervyn King (angol, 21.)
Ryan Searle (angol, 15.)–Danny Noppert (holland, 18.)
Joe Cullen (angol, 13.)–Martijn Kleermaker (holland)
20.00 (Tv: Sport1)
Rob Cross (angol, 11.)–Daryl Gurney (északír, 22.)
Peter Wright (skót, 2.)–Damon Heta (ausztrál, 31.)
Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 30.)

A 3. FORDULÓ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Kim Huybrechts (belga, 32.) 4:3
Ross Smith (angol)–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 3:4
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Gabriel Clemens (német, 25.) 4:0
Michael Smith (angol, 9.)–William O'Connor (ír) 4:2

James Wade (angol, 4.)–Vincent van der Voort (holland, 29.) – játék nélkül
Joe Cullen (angol, 13.)–Martijn Kleermaker (holland)
Florian Hempel (német)–Raymond Smith (ausztrál) 1:4
Steve Lennon (ír)–Mervyn King (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Damon Heta (ausztrál, 31.)
Ryan Searle (angol, 15.)–Danny Noppert (holland, 18.)
José de Sousa (portugál, 7.)–Alan Soutar (skót)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Callan Rydz (angol)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 30.)
Dave Chisnall (angol, 14.)–Luke Humphries (angol, 19.)
Gary Anderson (skót, 6.)–Ian White (angol, 27.)
Rob Cross (angol, 11.)–Daryl Gurney (északír, 22.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik