Darts PL: eldőlt, hogy Cross is kiesik az első szakasz végén

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 23:11
null
Csütörtökön Rob Cross PL-idénye is véget ér (Fotó: AFP, archív)
A címvédő létére már biztos kieső Glen Durrant Peter Wrighttól is vereséget szenvedett a darts Premier League-ben, így nyolc mérkőzés után is pont nélkül áll. Wright győzelme azt jelenti, hogy a sorozat első szakaszának záró napja előtt eldőlt, Durrant mellett Rob Cross a másik kieső.

 

Miközben a PL első körének utolsó előtti játéknapján a kiesés elkerüléséért folyó csata volt a középpontban, a játéknap első három mérkőzésén egyaránt olyan játékos nyert, aki ezzel ellépett a középmezőnytől.

Nathan Aspinall Crosst, Dimitri Van den Bergh Gary Andersont, az ezúttal remek formát mutató Michael van Gerwen a három győzelem után vereséget szenvedő José de Sousát verte meg. S miután James Wade legyőzte Jonny Claytont, a 12 pontos belga, illetve a 11-11 ponttal álló holland és Aspinall is lélegzetvételnyi előnyhöz jutott az üldözőkkel szemben, és biztos, hogy a sorozat áprilisi szakaszát elődöntőt érő helyen zárja – más kérdés, hogy ezt majd a következő etapban meg is kell őrizni a rájátszáshoz…

Az este utolsó mérkőzésén Durrantet legyőző Wright három ponttal meglógott Crosstól, aki így csütörtökön biztosan nem tud felkapaszkodni a 8. helyre. Az első szakasz utolsó napján viszont egymással játszik a két kieső, Durrant Cross ellen szerezheti meg esetleges vigaszpontját vagy pontjait.

DARTS
PREMIER LEAGUE (MILTON KEYNES)
8. FORDULÓ

Rob Cross (angol, 90.52)–Nathan Aspinall (angol, 94.58) 5–7
Gary Anderson (skót, 91.16)–Dimitri Van den Bergh (belga, 87.28) 5–7
Michael van Gerwen (holland, 104.72)–José de Sousa (portugál, 98.69) 7–4
James Wade (angol, 105.29)–Jonny Clayton (walesi, 103.23) 7–2
Peter Wright (skót, 94.75)–Glen Durrant (angol, 79.54) 7–1

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
Michael van Gerwen (holland)–Jonny Clayton (walesi)
Rob Cross (angol)–Glen Durrant (angol)
Peter Wright (skót)–José de Sousa (portugál)
Nathan Aspinall (angol)–Gary Anderson (skót)
James Wade (angol)–Dimitri Van den Bergh (belga)

AZ ÁLLÁS
1. Dimitri Van den Bergh 8
5
2 1 50–36 +14 12
2. Michael van Gerwen 8
4
3 1 49–37 +12 11
3. Nathan Aspinall 8
4
3 1 51–40 +11 11
4. James Wade
8
4
1
3
46–39+79
5. Gary Anderson
8
3
2
3
46–45+18
6. José de Sousa
8
3 2 3
45–45 0
8
7. Peter Wright
8
3 2
3
42–43 –1 8
8. Jonny Clayton
8
3 2 3 41–43 –2 8
9. Rob Cross 8
2 1 5
42–47 –5 5
10. Glen Durrant8
7
19–56–370
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik