Darts: nemzetközi szintű átlag az év magyar játékosától

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 16:22
null
Nemzetközi szintű átlag az év magyar játékosától
Címkék
Akárcsak tavaly, idén is sokat kivárt a járványhelyzet miatt a Magyar Darts Szövetség, és jó néhány programot elhalasztott, bajnokságokat függesztett fel.

 

Ahogy az előző esztendőben, úgy ebben is a Dreher Diamonds Cup volt az első óvatos próbálkozás a versenyidény elindítására, amely egy meghívásos viadal, és az MDSZ a lehető legszűkebb körben rendezte meg 2020-ban, majd most 2021-ben is, nézők és kísérők nélkül, de minden mérkőzését élőben közvetítette az interneten, a YouTube-csatornáján. Miután február utolsó két hétvégéjén sikeresen lezajlott ez a torna mind a két szakágban, a szövetség elnöksége már mert nagyobbat is álmodni, és úgy döntött, nem halogatja tovább a versenyeket – inkább megpróbál olyan körülményeket teremteni, amelyek közepette koronavírus ide vagy oda biztonságosan le lehet bonyolítani őket. Ennek pedig jelenleg egyetlen biztos módja van: ha minden résztvevőt letesztelnek.

Így is történt: a mögöttünk hagyott hétvégén került sor az egyaránt a Dreher nevét viselő, és a járvány miatt két éven átívelő steel egyéni nemzeti bajnokság ötödik fordulójára, valamint a Magyar Darts Liga 2020-as döntőjére, amelynek tavaly november 15. volt az eredeti időpontja, tehát majdnem négy teljes hónappal lett eltolva – és mind a kettő előtt úgy történt a belépés a Bp. Honvéd sporttelepén kialakított helyszínre, hogy az mehetett be a versenyterembe, akinek megvolt és negatív eredményt hozott az antigén-gyorstesztje. Nos, egyetlen kivétellel mindenkié negatív lett.

A pandémiás protokoll része volt továbbá a maszkhasználat, amely mindenkire nézve kötelező volt, kivételt csak azok képeztek, akik éppen játszottak. Nos, ezen feltételek mellett 136 férfi és 15 női versenyző tudta elkezdeni a bajnoki fordulót, amelyek szép számok, ha azt vesszük, hogy nyilván a dartsosokat sem kíméli a fertőzés, és akiket épp elért vagy nem akartak kimozdulni otthonról, azok számára online bajnokságot is szervezett a szövetség (ennek az első fordulóját Takács Gábor húzta be). De a legnagyobb érdeklődés természetesen továbbra is a Dreher steel egyéni nemzeti bajnokságot övezi, amely a magyar darts legrangosabb, legnagyobb presztízsű versenysorozata.

Ennek a mostani fordulóját az itthon az előző év játékosának megválasztott Kovács Patrik nyerte meg, teljesen megérdemelten, ezt a számok is egyértelműen visszaigazolják – merthogy a dartsban nagyon is mérhető a teljesítmény. Leginkább azzal az adattal, hogy a játékos hány pontot ér el egy körből, vagyis három eldobott nyílból, és ennek az átlaga a Sport DC versenyzője esetében a döntőben 93.94 volt. Ez abszolút nemzetközi szint! Nem csoda, hogy másnap, az MDL-döntőn is ő lett a végső győztes.

DREHER STEEL EGYÉNI NEMZETI BAJNOKSÁG, 5. FORDULÓ, BUDAPEST
Férfiak. Negyeddöntő:
Kovács Patrik (Sport DC, 8. kiemelt, 84.55)–Székely Pál (Arany Bikák DSE, 1., 83.16) 2:0, Bezzeg Nándor (Phoenix DSE, 5., 72.0)–Helfrich Patrik (Smile DC, 13., 70.8) 2:1, Papp Rajmund (Békéscsabai DSE, 6., 77.6)–Kámán Lehel (Szombathelyi DCSE, 70.0) 2:0, Balogh Dávid (Smile DC, 76.4)–Őri József (Smile DC, 10., 76.2) 2:1. Elődöntő: Kovács P. (83.88)–Bezzeg (69.24) 2:0, Papp (67.91)–Balogh (65.76) 2:1. Döntő: Kovács P. (93.94)–Papp (74.47) 3:0 (3–0, 3–0, 3–0). A pontverseny állása: 1. Székely 308, 2. Takács Gábor (Phoenix DSE) 232, 3. Kovács P. 188, 4. Papp 180, 5. Jehirszki György (Tököli DCSE) és Bezzeg 172-172, 7. Rucska József (Győri DCSE) 156, 8. Sipos Patrik (Mátraterenyei DBE) 132
Nők. Negyeddöntő: Kovács Tamara (Szolnoki Baglyok, 1.)–Cserpes Ágnes (Újpalotai KDC) 6–3, Ölei Annamária (Győri DCSE)–Gyomai Szilvia (Kinizsi TTK) 6–1, Tengely Veronika (Smile DC)–Szarka Zsuzsanna (Club 501) 6–1, Erdei Nóra (Phoenix DSE)–Bogár Alexandra (DVTK) 6–1. Elődöntő: Ölei–Kovács T. 6–5, Erdei–Tengely 6–0. Döntő: Erdei (58.24)–Ölei (54.63) 7–6. A pontverseny állása: 1. Kovács T. 150, 2. Erdei 148, 3. Laczi Viktória (Sport DC) 136, 4. Csombok Krisztina (Smile DC) 114, 5. Cserpes 92, 6. Tengely 70, 7. Sebestyén Regina (Smile DC) 68, 8. Harsányi Enikő (Pestszentimrei SK) 66
(A férfiaknál a legjobb nyolc között már szettekre, míg a nőknél legekre játszottak.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik