Darts: legyőzte Price-t és MVG-t is, Clayton újabb tornát nyert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 23:10
null
Jonny Clayton (balra) a világ egyik legjobb játékosává nőtte ki magát (Fotó: PDC)
Jonny Clayton 11–6-ra legyőzte Dimitri Van den Berghet az amszterdami World Series of Darts Finals elnevezésű PDC-viadal vasárnap esti döntőjében, így a Masters, a Premier League és a World Grand Prix után idén negyedszer diadalmaskodott televíziós tornán.

 

A World Series-sorozatban általában több versenyt rendeznek (2019-ben például öt, 2018-ban hat, 2017-ben hét tornára tornára került sor a világ számos pontján), idén azonban a koronavírus-járvány miatt csak a koppenhágai Nordic Darts Masterset tartották meg, melynek döntőjében Michael van Gerwen Fallon Sherrockot győzte le. Aki ezen a viadalon bejutott a negyeddöntőbe, az kiemeltként csak a második fordulóban kezdte meg a szereplését az amszterdami csúcseseményen, amelyen MVG-n kívül hat holland játékos is indult, közülük a balkezes Niels Zonneveld érte el a legjobb eredményt, aki Dave Chisnall és Gary Anderson legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe. (A kétszeres világbajnok skóton kívül honfitársa, az utóbbi időben magához képest gyengélkedő Peter Wright is kikapott rögtön az első mérkőzésén.)

A legjobb nyolcból a nem kiemeltek közül már csak a lengyel Krzysztof Ratajski jutott tovább az elődöntőbe, ott azonban Dimitri Van den Bergh-gel már nem bírt. A másik ágról Jonny Clayton kvalifikálta magát a fináléba, miután 8–4-es hátrányból felállva a címvédő Gerwyn Price-t, majd a verseny négyszeres bajnokát, Michael van Gerwent is legyőzte.

A döntő elején Clayton hamar elhúzhatott volna három leg különbséggel, ám 2–0-nál három nyílból nem tudott kiszállni 24 pontról. Amit ekkor még elszalasztott a walesi, azt a végjátékhoz közeledve már nem, 6–6 után nemcsak három (9–6), hanem négy leggel is meglépett, majd a saját kezdéséből be is fejezte a találkozót (11–6), amelyen nyolc 180-as kört dobott és 101.63 pontos körátlagot ért el, míg a kiszállóit 44 százalékban (11/25) értékesítette.


Clayton idén negyedszer diadalmaskodott televíziós tornán, előzőleg a Masterset, a Premier League-et, valamint október elején a World Grand Prix-t nyerte meg.

A december 15-én kezdődő PDC-világbajnokság előtt még két major tornára kerül sor: a Grand Slam of Dartsot november 13. és 21., a Players Championship Finalset november 26. és 28. között rendezik meg.

WORLD SERIES OF DARTS FINALS (AMSZTERDAM)
DÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi, 4.) (101.63)
–Dimitri Van den Bergh (belga, 3.) (101.95) 11–6

ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.) (99.32)–Jonny Clayton (walesi, 4.) (101.47) 6–11
Krzysztof Ratajski (lengyel) (92.56)–Dimitri Van den Bergh (belga, 3.) (96) 8–11

NEGYEDDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.) (98.97)
–Mervyn King (angol) (93.17) 10–5
Jonny Clayton (walesi, 4.) (95.52)–Gerwyn Price (walesi, 5.) (97.7) 10–9
Krzysztof Ratajski (lengyel) (91.98)–Niels Zonneveld (holland) (90.12) 10–6
Dimitri Van den Bergh (belga, 3.) (100.3)–Kim Huybrechts (belga) (100.63) 10–8

2. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.) (92.92)
–Maik Kuivenhoven (holland) (90.02) 6–4
Madars Razma (lett, 8.) (87.36)–Mervyn King (angol) (98.02) 0–6
Jonny Clayton (walesi, 4.) (94.17)–Vincent van der Voort (holland) (84.6) 6–1
Gerwyn Price (walesi, 5.) (100.28)–Dirk van Duijvenbode (holland) (95.05) 6–2
Fallon Sherrock (angol, 2.) (89.83)–Krzysztof Ratajski (lengyel) (96.93) 1–6
Gary Anderson (skót, 7.) (93.89)–Niels Zonneveld (holland) (96.97) 4–6
Dimitri Van den Bergh (belga, 3.) (101.21)–José de Sousa (portugál) (95.5) 6–3
Peter Wright (skót, 6.) (91.41)–Kim Huybrechts (belga) (92.32) 1–6

1. FORDULÓ
Maik Kuivenhoven (holland) (88.19)
–John Henderson (skót) (90.71) 6–2
James Wade (angol) (86.13)–Mervyn King (angol) (115.62) 0–6
Nathan Aspinall (angol) (91.6)–Vincent van der Voort (holland) (93.34) 3–6
Jeffrey de Zwaan (holland) (86.12)–Dirk van Duijvenbode (holland) (98.55) 2–6
Krzysztof Ratajski (lengyel) (93.89)–Gabriel Clemens (német) (95.86) 6–3
Niels Zonneveld (holland) (88.79)–Dave Chisnall (angol) (87.04) 6–3
José de Sousa (portugál) (103.86)–Danny Noppert (holland) (97.81) 6–2
Kim Huybrechts (belga) (98.48)–Michael Smith (angol) (90.69) 6–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik