Darts: a nagyok gyengén dobtak, egyvalakinek viszont jól ment

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 00:49
null
Gerwyn Price a PDC szervezésében először nyert tornát 2016 óta (Fotó: Twitter)
A végéhez közeledik a PDC European Tour elnevezésű sorozata, az utolsó előtti állomásnak a németországi Riesa adott otthont a hétvégén. Több sztár eleve hiányzott, aki ott volt, sem dobott jól – így lépett elő Gerwyn Price, és orozta el az elsőséget.

Michael van Gerwen, Rob Cross, Gary Anderson, Michael Smith, James Wade – ez az öt játékos nem vett részt a riesai versenyen a PDC világranglistájának első tíz helyezettje közül, vagyis nem volt túl erős a mezőny. A „maradék” sztárok közül Peter Wright és Dave Chisnall rögtön a 32 között, Daryl Gurney, Mensur Suljovic, valamint az előző ET-viadal győztese, Ian White pedig egy körrel később, a nyolcaddöntőben esett ki, vagyis nagy volt a csillaghullás, igaz, utóbbi inkább peches volt, mert mind a két riesai mérkőzésén 100 feletti átlagot dobott (108.17, 100.06), mégis kikapott már a másodikon. Az a fránya 27 százalékos kiszállózás…

Akinek viszont végig viszonylag jól ment, és minden tekintetben, az Gerwyn Price volt. Le a kalappal előtte, ugyanis hányatott időszak áll mögötte, azok után, hogy a Premier League-ből győzelem nélkül zúgott ki tavasszal, és ezáltal persze sereghajtóként, júniusban futás közben szenvedett súlyos Achilles-ín-sérülést az egykori rögbijátékos, amit aztán meg is kellett műteni, és utána heteken át egy speciális bakancsot kellett hordania. A versenyzéshez azonban a lehető leghamarabb vissza akart térni a világranglista 12. helyezettje, a küzdőszelleme jutalma pedig a riesai trófea lett, ami az első győzelme volt a European Touron a walesinek.

A GYŐZTES KISZÁLLÓ PRICE-TÓL

DARTS, EUROPEAN TOUR-SOROZAT
12. ÁLLOMÁS (RIESA)
Döntő
Gerwyn Price (walesi, 9.)
–Simon Whitlock (ausztrál, 6.) 8–3

Elődöntő
Gerwyn Price (walesi, 9.)
–Steve West (angol) 7–6
Danny Noppert (holland)–Simon Whitlock (ausztrál, 6.) 2–7

Negyeddöntő
Ryan Searle (angol)–Gerwyn Price (walesi, 9.) 2–6
Adrian Lewis (angol, 5.)–Steve West (angol) 4–6
Danny Noppert (holland)–Darren Webster (angol, 10.) 6–5
Simon Whitlock (ausztrál, 6.)–James Richardson (angol) 6–5

3. forduló
Ryan Searle (angol)
–Martin Schindler (német) 6–3
Daryl Gurney (északír, 8.)–Gerwyn Price (walesi, 9.) 5–6
Adrian Lewis (angol, 5.)–Stephen Bunting (angol, 12.) 6–2
Jonny Clayton (walesi, 4.)–Steve West (angol) 5–6
Mensur Suljovic (osztrák, 2.)–Danny Noppert (holland) 4–6
Joe Cullen (angol, 7.)–Darren Webster (angol, 10.) 5–6
Simon Whitlock (ausztrál, 6.)–Steve Beaton (angol) 6–3
Ian White (angol, 3.)–James Richardson (angol) 4–6

2. forduló
Peter Wright (skót, 1.)–Ryan Searle (angol) 4–6
Kim Huybrechts (belga, 16.)–Martin Schindler (német) 1–6
Daryl Gurney (északír, 8.)–Robert Marijanovic (német) 6–2
Gerwyn Price (walesi, 9.)–John Henderson (skót) 6–3
Adrian Lewis (angol, 5.)–Terry Jenkins (angol) 6–0
Stephen Bunting (angol, 12.)–Barry Lynn (angol) 6–3
Jonny Clayton (walesi, 4.)–Steve Lennon (ír) 6–5
Mervyn King (angol, 13.)–Steve West (angol) 1–6
Mensur Suljovic (osztrák, 2.)–Ryan Joyce (angol) 6–5
Jermaine Wattimena (holland, 15.)–Danny Noppert (holland) 2–6
Joe Cullen (angol, 7.)–Ross Smith (angol) 6–3
Darren Webster (angol, 10.)–Mickey Mansell (északír) 6–4
Simon Whitlock (ausztrál, 6.)–James Wilson (angol) 6–5
Max Hopp (német, 11.)–Steve Beaton (angol) 5–6
Ian White (angol, 3.)–Jelle Klaasen (holland) 6–2
Dave Chisnall (angol, 14.)–James Richardson (angol) 4–6

1. forduló
Steve Lennon (ír)–Kovács Patrik (magyar) 6–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik