Csupasport: Csere egyéni csúcsra tör Amszterdamban

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 19:59
Címkék
A vasárnapi hollandiai versenyen ismét egyéni rekordra törő olimpikon Csere Gáspár elmondta a Csupasportnak, hogyan vélekedik a magyar bajnokság Frankfurtba telepítéséről.

„A maratoni futó szinte mindig úgy áll oda a rajthoz, hogy szeretne egyéni csúcsot dönteni, mert nem olyan sűrűn indul nagy versenyen. Napirenden van tehát most is a javítás, tavasszal betegség miatt hosszabb időn át nem tudtam versenyezni, úgyhogy felgyülemlett bennem a bizonyítási vágy. Az augusztusi Európa-bajnokságon egész jól futottam, de ott nem az időeredmény volt az elsődleges" mondta a Csupasportnak Csere Gáspár, aki tavaly 26. lett Amszterdamban. A vele készült interjúban elmondta, mit vár magától idén a holland városban, és mi a véleménye arról, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség idén Frankfurtba vitte az országos bajnokságot.„A maratoni futó szinte mindig úgy áll oda a rajthoz, hogy szeretne egyéni csúcsot dönteni, mert nem olyan sűrűn indul nagy versenyen. Napirenden van tehát most is a javítás, tavasszal betegség miatt hosszabb időn át nem tudtam versenyezni, úgyhogy felgyülemlett bennem a bizonyítási vágy. Az augusztusi Európa-bajnokságon egész jól futottam, de ott nem az időeredmény volt az elsődleges" mondta a Csupasportnak Csere Gáspár, aki tavaly 26. lett Amszterdamban. A vele készült interjúban elmondta, mit vár magától idén a holland városban, és mi a véleménye arról, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség idén Frankfurtba vitte az országos bajnokságot.

A Csupasporton olvashatnak még egy beszélgetést Bor-Szeifert Adriennnel is, aki a kutyájának köszönhetően kezdett el futni, azóta mindennapjai részévé és szenvedélyévé vált a futás, már az ultratávok felé kacsingat.

Megosztotta velünk gondolatait Garai Ágnes Szonja is, aki 3:04:59-es idővel harmadik helyen ért célba a múlt hétvégén megrendezett Spar Maratonon, és nem akár milyen társaság volt, végig Beda Szabolccsal futott együtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik