Cselgáncs vk: Karakas Hedvig bronzérmes a Mesterek Tornáján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.16. 16:15
Az 57 kg-os Karakas Hedvig bronzérmet nyert szombaton a cselgáncs világkupa csúcseseményének számító, 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján, a dél-koreai Szuvonban.

A tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes magyar a kétszeres Eb-első francia Barbara Harel ellen kezdett, akit három és fél perc elteltével ipponnal vert meg. Következett a hazai közönség előtt szereplő Kim Dzsan Di, aki akciót sem tudott bemutatni a miskolciak büszkeségén, és csak három intésig jutott. Az elődöntőben a japán Macumoto Kaori várt Karakasra, és az Ázsia-bajnok végül leszorítással vágott vissza a 2009-es vb-n elszenvedett vereségért. Kovács Gábor tanítványa a bronzérem mellé kétezer dollárral vigasztalódott.

A nyitónapon a másik két magyar cselgáncsozó közül a vb-hetedik, Eb-ötödik, U23-as Eb-ezüstérmes Ungvári Attila (73 kg, Ceglédi VSE) egy vereséggel, míg a 48 kg-ban Európa-bajnoki ezüstérmes Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya) egy sikerrel és egy kudarccal lett ötödik.

Vasárnap a 90 kg-os Madarász Tamás (Debreceni SC-SI) és a 70 kg-ban világbajnoki ezüstérmes Mészáros Anett (Honvéd-Kipszer) lép tatamira Szuvonban, ahol a világkupán 33 ország 168 versenyzője vesz részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik