Cselgáncs-vk: Csernoviczki és Karakas második Düsseldorfban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 19:37
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva és az 57 kilós Karakas Hedvig ezüstérmet nyert a cselgáncs világkupa-sorozat düsseldorfi Grand Slam-versenyén pénteken.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 31 éves, olimpiai harmadik Csernoviczki francia és holland ellenfelét is ipponnal verte az előcsatározások során, majd az elődöntőben ugyancsak nem küzdötte végig a meccsét a pánamerikai ezüstérmes mexikói Edna Carrillo ellen. Csernoviczki francia és holland ellenfelét is ipponnal verte az előcsatározások során, majd az elődöntőben ugyancsak nem küzdötte végig a meccsét a pánamerikai ezüstérmes mexikói Edna Carrillo ellen.

A fináléban a tatabányaiak kétszeres Európa-bajnoka az ukrán Darija Bilodiddal szállt szembe, akitől kikapott tavaly a varsói Eb elődöntőjében, és aki utána 16 évesen Európa-bajnok lett. Csernoviczkinek nem sikerült a visszavágás, mivel az eredménytelen négy percet követő hosszabbítás 31. másodpercében ellenfele egy belső combdobásra ippont kapott, és nyert.

A vb-harmadik Karakas román, bolgár és panamai rivális búcsúztatásával jutott a négy közé, ahol vazaarival bizonyult jobbnak az orosz Anasztaszja Konkinánál. A döntőben a brit Nekoda Smythe-Davisszel akaszkodott össze, akit legyőzött a korábbi három találkozójukon. A negyedik csata egy-egy vazaarival jutott el a hosszabbításig, melyben 2:50 perc elteltével az ugyancsak vb-bronzérmes brit megkontrázott egy támadást, a földre vitte Karakast, és ipponnal győzött.

A háromnapos németországi viadalon 65 ország 444 dzsúdósa lép tatamira, magyar részről szombaton Csoknyai László (81 kg), vasárnap pedig Cirjenics Miklós (100) lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik