Cselgáncs-vb: több mint 700 nevezés, nézők a Papp László Arénában

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 16:21
null
Az Európa-bajnok Karakas Hedvig is tatamira lép a fővárosban (Fotó: Török Attila)
A koronavírus-járvány ellenére már 129 ország több mint 700 cselgáncsozója adta le a nevezését a június 6. és 13. között a budapesti Papp László Arénában, nézők előtt sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra – írja az MTI.

 

A magyar szövetség (MJSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a fokozott érdeklődés hátterében az áll, hogy ez lesz a tokiói játékok kvalifikációs sorozatának utolsó, kiemelt eseménye. A vb-n 2000 pont jár az aranyéremért, a legtöbb dzsúdósnak ennyi elegendő lenne a tokiói indulás kiharcolásához.

„Talán az eddigi legnehezebb világverseny előtt állunk annak ellenére, hogy meglehetősen komoly rutinunk van, az elmúlt évtizedekben fantasztikus nagy eseményeket tudtunk sikerrel megrendezni” – nyilatkozta Tóth László, az MJSZ elnöke. – Ez a pandémiás időszak nehéz feladatok elé állít minket, minden nap szembesülünk új kihívásokkal, feltételekkel, változásokkal. Két és fél hét múlva kezdődik a világbajnokság, de még mindig sok kérdőjel van előttünk, az egyik legnagyobb a nézőkről szólt. Nagyon komoly hátteret ad, hogy Magyarországon egyre biztatóbb a járványhelyzet, folyamatosan kapcsolatban állunk az operatív törzzsel és az országos tisztifőorvos asszonnyal. A jelenleg érvényes szabályok lehetővé teszik, hogy védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók előtt kerülhessen sor a világbajnokságra.”

Az elnök hozzátette: a belépés ingyenes lesz a nézőknek, a védettségi igazolvánnyal rendelkező személy magával viheti a felügyeletére bízott 18 év alatti személyeket, azonban a maszkviselés minden nézőnek kötelező lesz.

Az MJSZ elnöke a nevezések kapcsán is derűlátó:

„Bár még nincs vége, az eddig beérkezett nevezések alapján is látszik, hogy a járványhelyzet ellenére minden idők egyik legnagyobb világbajnoksága lesz a miénk, bizonyítást nyer, hogy néhány héttel az olimpia előtt is volt értelme életre hívni a sportág legrangosabb eseményét. Ráadásul számunkra kiemelten fontos lehet ez a világbajnokság, hiszen jó szerepléssel akár három-négy fővel többel tudnánk a magyar olimpiai csapat létszámához hozzájárulni” – tette hozzá.

Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) vezetője szerint a dzsúdócsaládnak megtiszteltetés, hogy visszatérhet Budapestre.

„Az év legjobban várt eseménye egyben az új kezdetek egyik hírnöke Magyarországnak, amely ügyesen navigál kifelé a járványból. A remény jelzőtábláját jelenti a világbajnokság a dzsúdónak is, hasonlóan 2020 októberéhez, amikor a budapesti Grand Slam-versennyel indult újra a sportági élet. A budapesti világbajnokságunkkal stílusosan lezárjuk ezt a koronavírusos kihívást jelentő versenyciklust.”

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere szerint noha Magyarország sem lélekszámában, sem területe nagyságában nem veheti fel a versenyt a legnépesebb és legnagyobb államokkal, mégis számos olyan terület van, amelyen a világ élvonalába tartozik.

„A magyar dzsúdósport 1928-tól kezdve megannyi boldog percet okozott a sportolóknak és a szurkolóknak egyaránt. Az eltiport 1956-os forradalom után újjá kellet szervezni a hazai szövetséget, amelynek eredménye, hogy 1959-ben a magyar válogatott első győzelmét ünnepelhette az ország. Sokan emlékezhetünk azokra a felemelő percekre, amikor 1992-ben Barcelonában Kovács Antal megszerezte a sportág első olimpiai bajnok címét. Természetesen nem feledkezhetünk meg a jelenkor nagy bajnokairól sem, Karakas Hedvig az elmúlt évben az Európa-bajnokságról aranyéremmel tért haza″ – fejtette ki a miniszter.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára kiemelte, hogy Magyarország ismét jól vizsgázott egy nehéz időszakban.

„Tavaly a budapesti Grand Slam sikeres megrendezésével gyakorlatilag a Magyar Judo Szövetség indította be újra a nemzetközi dzsúdó vérkeringését, és a kiválóan sikerült buborékrendezés mutatott jó példát, hogy mások is merjenek versenyt rendezni. A magyar szervezők magabiztossága, szakértelme bizonyára szerepet játszik abban is, hogy az olimpia előtti legfontosabb viadalt, a világbajnokságot szintén hazánk rendezheti. A nemzetközi sportélet újraindításának szempontjából elengedhetetlenek a biztonságos körülmények között megrendezett világversenyek, legyünk rá büszkék, hogy a magyar sportdiplomácia korábbi pozícióit megtartva, sőt erősítve továbbra is képes hazánkba hozni a legfontosabb viadalokat” – jelentette ki a politikus.

Szabó Tünde hozzátette, az, hogy Karakas Hedvig személyében 2020 női sportolója szintén egy magyar dzsúdós, jól mutatja a közönség és a sportszakma megbecsülését Magyarországon a sportág iránt.

Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy hatalmas sportdiplomáciai siker a budapesti vb-rendezés.

„Budapest ismét bizonyítani fogja, hogy a legmagasabb szinten képes megrendezni a világ legfontosabb sporteseményeit, amelyek szerepe még inkább felértékelődik a jövőben: turistákat, befektetőket vonzanak a fővárosba, segítik a járvány által alaposan megtépázott vendéglátást, szállodaipart, erősítik Budapest, Magyarország brandjét, hírnevét, presztízsét. A nemzetközi sportszervezetek emellett megerősítést nyernek abban, hogy hazánk megbízható partner, nyugodt szívvel ítélhetik nekünk újabb és újabb nívós viadalok rendezési jogát” – tette hozzá.

A nyolcnapos seregszemlén 18 cselgáncsozó képviseli majd a hazai színeket.

A MAGYAR VB-CSAPAT
FÉRFIAK

73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (UTE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (MTK Budapest)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)
NŐK
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE)
57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Kármán Andrea (UTE)
63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Varga Brigitta (KSI SE)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK)
78 kg: Mészáros Anett (Szatymaz)
+78 kg: Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik