Cselgáncs: megnyílt az IJF művészeti kiállítása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 21:02
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) pénteken újraválasztott elnöke, Marius Vizer nyitotta meg szombaton az IJF művészeti kiállítását, amelyen elismert művészek munkáit láthatják az érdeklődők „az emberiség legmagasztosabb megnyilvánulásairól” – számolt be a 2017-es budapesti világbajnokság honlapja.

A kiállításnak a Magyar Tudományos Akadémia ad otthont.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy bemutathatjuk a nagyra becsült művészek alkotásait. Úgy vélem, a sport és a kultúra együtt jár, és szellemiséget ad a társadalmaknak. A cselgáncs az élet művészete, a mozgás művészete és filozófiája” – fogalmazott az esemény honlapjának Marius Vizer.

A látogatók a sportág alapítóiról mintázott miniatűr szobrokat is megtekinthetik a helyszínen. Az Akadémia előtti téren egyúttal felavatták a vb szobrát is, amelyet Fodor-Lengyel Zoltán alkotott.

A szobor a világbajnokság ideje alatt a Széchenyi téren áll majd, ezt követően a budapesti Olimpiai Központba kerül.

(Fotó: worldjudo2017.hu)
(Fotó: worldjudo2017.hu)
(Fotó: worldjudo2017.hu)
(Fotó: worldjudo2017.hu)
(Fotó: worldjudo2017.hu)
(Fotó: worldjudo2017.hu)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik