Birkózás: Vitek a bronzért küzd, Takács a vigaszágon az U23-as Eb-n

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.21. 19:08
null
Takács István a döntőbe jutó Alekszander Komarov ellen (Fotó: UWW)
A szkopjei U23-as birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján a junior világ- és Európa-bajnok Takács István a végül döntőig jutó, szintén junior vb- és Eb-aranyérmes orosz Alekszandr Komarov ellen maradt alul, így a vigaszágra került, míg Vitek Dáriuszon is orosz ellenféltől kapott ki, de érdekelt lesz a bronzmeccsen – derült ki a Magyar Birkózószövetség közleményéből.

A pénteki versenynapon a kötöttfogásúaké volt a főszerep. A legnagyobb eséllyel a junior világ- és Európa-bajnok Takács István (87 kg) lépett szőnyegre, s miután 10–0-ra legyőzte a finn Juho Matias Pahikainent, sor került a súlycsoport rangadójára: a szintén junior vb- és Eb-aranyérmes, felnőtt-kontinensviadalon harmadik orosz Alekszander Komarov következett, aki ezúttal 4–1-re bizonyult jobbnak – derült ki a Magyar Birkózószövetség közleményéből.

A junior vb- és Eb-bronzérmes Vitek Dáriuszon is orosz rivális fogott ki: habár az első menetben még 4–1-re vezetett Mihajl Laptyovval szemben, végül elfáradt, s 5–4-es vereséget szenvedett. Délután mindkét orosz bejutott a döntőbe, így a magyar srácok közül Vitek a bronzmérkőzésen, Takács pedig a vigaszágon lesz érdekelt.

A péntek esti helyosztókon befejeződött a lányok programja, amelyben az 53 kilogrammos kadét Európa-bajnoki második Szekér Szimonetta volt érdekelt; a bronzéremért a lengyelek kadét Eb-ezüstérmesét, Alicja Czyzowiczot kellett volnalegyűrnie, végül nagy csatában ugyan, de 2–1-re alulmaradt.

A másik kötöttfogású magyar, Kismóni Móric a nyolcaddöntőben 9–1-re kikapott a grúz Nikoloz Tcsikajdzétól, aki a folytatásban nem bírt az orosz Sztyapanovval, Móric emiatt búcsúzott a versenytől.

Szombaton is a kötöttfogásúak birkóznak, zárásként Kecskeméti Krisztián (60 kg), Váncza István (67), Kajtán Olivér (72), Lévai Tamás (82), és Érsek Róbert (97) bizonyíthat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik