Birkózás: sportági „dizájnváltás” a szabályok reformja nélkül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.28. 13:22
Nenad Lalovics, a sportág nemzetközi szövetségének (UWW) elnöke szerint nem tervezik a birkózás szabályainak alapvető reformját.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a Budapesten járó szerb sportdiplomata jelezte, folyamatos „finomítással” kiiktatják azokat a negatív jelenségeket, amelyek a birkózás látványosságát csorbítják. Legfőbb célja, hogy a sportág ismét elfoglalja az őt megillető, állandó helyet az olimpiai programban.

Lalovics kiemelte, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új kritériumrendszert dolgoz ki a sportágak megítélésére, ám ő nem vár erre, mert – mint mondta – olyan korszerű és markáns arculatot kíván adni a tökéletes gépezetként működtetett sportágnak, amely bármilyen feltételnek megfelel.

„A sportág minden évben vizsgázik: a világbajnokságon, illetve az olimpián a legszebb arcát kell megmutatnia a világnak” – tette hozzá.

Lalovics szót ejtett a birkózás „dizájnváltásáról” is. A nemzetközi szövetség új nevet kapott, és a United World Wrestling (UWW) azt hivatott kifejezni, hogy a világ minden részében birkóznak emberek a sportági formán kívül is. Ezzel a tradicionális küzdőjátékokra utalt. Mint mondta, ezek számtalan helyen léteznek, nem pusztán néprajzi érdekességek, a mongol Nádam-ünnepek úgynevezett sasbirkózásától a svájci Alpokban tízezrek által látogatott Schwingenig. „Ezeket is be kell kapcsolni a sportágba, a nagy versenyek vonzó, promóciós kísérőprogramjaként” – fogalmazott.

Az UWW elnökét látogatásán fogadta Simicskó István államtitkár, majd Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Lalovics – aki megbeszélést folytatott Hegedüs Csabával, a magyar szövetség elnökével is – kifejezte köszönetét és elismerését, amiért a magyar parlament kiállt a birkózás olimpiai státusáért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik